2022. július 13., szerda

IDÉN ŐSSZEL-TÉLEN JÓ ESÉLLYEL BEKÖVETKEZIK A GÁZVÁLSÁG EURÓPÁBAN

QUBIT
Szerző: ZSOLDOS ISTVÁN
2022.07.13.


Vlagyimir Putyin a gázfegyver ravaszán tartja a kezét, és a fenyegetés még valamennyire tud hatni Európára. De ha az idei válságot sikerül átvészelni, a következő tél már könnyebb lesz, Oroszországnak pedig nincs esélye arra, hogy megnyerje a háborút Ukrajnában.


Oroszország karbantartás miatt hétfőn leállította a szállítást a Nord Stream 1 gázvezetéken, és már előtte is a szokásosnál jóval kisebb gázmennyiségek érkeztek Európába. A karbantartás elvileg minden nyáron 10 napot vesz igénybe, csak most sokan attól tartanak, hogy „valahogy” esetleg elhúzódik. Nem sokkal ezelőtt Oroszország Németország közvetítésével sikeresen zsarolta Kanadát, hogy tekintsen el a szankcióktól egy javításra kiküldött gázturbina esetében, „különben nem tud normális mennyiségű gáz érkezni” (ez nagy eséllyel hazugság). Tehát úgy tűnik, hogy a „gázfegyver” valamennyire működik. Ez, együtt azzal, hogy Oroszország azért elfoglalt némi új ukrán területet az utóbbi hetekben, akár pesszimizmussal is eltöltheti azokat, akik azt szeretnék, hogy ebből a háborúból Ukrajna kerüljön ki győztesen.

Szerintem a pesszimizmus nem indokolt. Európai gázválság az idei ősszel-télen jó eséllyel lesz, de erre lehet és kell is készülni. Remélem, Magyarország is készül erre, csak nagyon titokban, és ezért nem érzékelhető. Ha eléggé felkészülünk rá, akkor egyébként kisebb eséllyel lesz, mert kevésbé hatásos. És nem az a nagy veszély, hogy a gázelzárás esetleg bekövetkezik, hanem ha az ezzel való fenyegetés hat a Nyugat viselkedésére. Ugyanis az engedmények csak növelik az étvágyat a további zsarolásra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.