2022. augusztus 6., szombat

A MOLNÁL CSAK NAPONTA EGYSZER LEHET ÁRSAPKÁSAN TANKOLNI

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2022.08.05.


Kétszer 10 liter sem fér bele a napi ötvenliteres limitbe. A robogósok is panaszkodnak.


Több olvasótól is kaptunk panaszt az új tankolási renddel kapcsolatban, ami szombattól, július 30-ától érvényes. Utánajártunk, hogyan változott a gyakorlat, és milyen bizonytalanságok vannak.


Kétszer tíz több mint ötven

Egyik olvasónk például reggel 10 litert tankolt, és este is kellett tankolnia ugyanennyit.

Mindkét alkalommal lecsippanttották a forgalmiját a Mol-kútnál, másodszorra azonban már nem tankolhatott ársapkásan. Közölték vele, a vonalkód beolvasásakor jelzett a rendszer, hogy aznapra már nem jogosult hatósági áras üzemanyagra.

Másik olvasónk is kétszer tankolt egy nap, tankolásonként 23 litert, vagyis napi szinten ő is belefért a Mol által június 24-én megszabott 50 literes limitbe. Két külön megyében történt a tankolás, és a második helyen azt mondták neki, hogy nem kutanként lehet ársapkásan tankolni, hanem mennyiségtől függetlenül csak napi egy alkalommal. Így mindkettejüknek piaci áras lett a második tankolásuk.

Ahol az olajtársaság napi 50 literes tankolási napi limitről tájékoztat, nem tesznek említést arról, hogy egy forgalmival egy adott napon csak egyszer lehet olcsón tankolni, és hogy ez akkor is áll, ha nem merítette ki az autós az 50 literes limitet. Természetesen megkérdeztük a Molt is, válaszukat várjuk.

Megkeresésünkre a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója Bujdos Eszter azt mondta, ő is úgy tudja, hogy

a tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30-a dél óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől.

A rendszer ugyanis felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már egyszer tankolt aznap, és nem engedi másodszor is ársapkásan üzemanyagot venni. A Mol feltehetőleg fejlesztett valamit kasszarendszerén, és azóta így működnek – tette hozzá a szakember. Emellett megmaradt az 50 literes korlátozás is – vagyis legfeljebb annyit lehet tankolni egy alkalommal hatósági áron.

Főleg vidéken életszerű szerinte, hogy az emberek egy nap többször is tankolnak – nekik ez mindenképpen szűkítés, hiszen a második tankolásuk már nem lesz hatósági áras, hanem a drágább piaci árat kell megfizetniük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.