2022. szeptember 7., szerda

REÁLIS A 20 SZÁZALÉK FELETTI INFLÁCIÓ VESZÉLYE

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.09.07.


„Arra számítok, hogy az év vége táján a mostaninál jóval magasabb lesz az infláció, még akkor is, ha a KSH igyekszik bűvészkedni, nehogy 20 százalék fölé menjen” – mondta Mellár Tamás, aki arra számít, hogy a csütörtökön megjelenő augusztusi inflációs adat is „erőteljesen két számjegyű” lesz majd. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke, országgyűlési képviselő még rá is erősített: „abból, ami benne van a rendszerben, az következik, hogy 20 százalék körüli lehet a következő hónapokban a fogyasztói árak drágulási üteme Magyarországon”. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy bár kormányzati szinten mesterségesen próbálják visszafogni az inflációt, azaz elfojtott inflációs szakasz volt és ez még most is tart, de az inflációs nyomás ott van a gazdaságban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.