2022. szeptember 22., csütörtök

TANKÖNYV, LAKÁSBIZTOSÍTÁS, TUNÉZIAI ÚT – EZEK FOGJÁK VISSZA A VÁGTATÓ INFLÁCIÓT

24.HU
Szerző: MOLNÁR DÁVID
2022.09.22.


Mindössze 35 olyan cikk van, a KSH mintájából kigyűjtött 927 tételből, amely olcsóbb volt az idén augusztusban, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek közül a petrezselyemgyökér 7,4 százalékkal kerül kevesebbe, a tunéziai vakáció ára pedig két százalékkal csökkent. Ezzel szemben 670 cikknek nőtt az ára: a leginkább dráguló termékek között az élelmiszerek vannak többségben. A tartós fogyasztási cikkek közül kiemelkedik az Opel Zafira, amelynek az ára negyven százalékkal emelkedett.


Az inflációról az elszabaduló árak miatt számos cikket írtunk már, most arra voltunk kíváncsiak, melyek azok a termékek, illetve szolgáltatások, amelyek olcsóbbak lettek 2022 augusztusában az előző hónapohoz, illetve az előző augusztushoz viszonyítva. Bár a Központi Statisztikai Hivatal havi bontásban közli egyes cikkek fogyasztói átlagárának változásait, a hivatal óva int attól, hogy ezeket egymáshoz hasonlítsuk – a bérletek árai például csökkenést mutatnak, holott – módszertani változás miatt – csak a fővárosi BKK-bérlet került az egyik sorból egy másikba. Ráadásul a lista nem teljes: a KSH egy ezer tételből álló reprezentáns-gyűjteményen keresztül vizsgálja az infláció mértékét. Adatkéréssel fordultunk a hivatalhoz: arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes reprezentánsok árindexei hogyan változtak a nyár utolsó hónapjában az egy hónappal, illetve egy évvel korábbiakhoz képest...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.