2022. szeptember 10., szombat

TIZENNYOLC FOK, OSZT JÓNAPOT!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2022.09.09.


Néhány hete még szinte hahotáztak a Fidesz politikusai és a hozzájuk igazodó kormánymédia arcai azon, hogy Európa nyugati felén takarékoskodásra szólították fel a lakosságot. Élezték a nyelvüket a magyar ellenzéken is, amely az energiaválság hatásaira figyelmeztetve szintén megszorításokat sürgetett. Ahogy azonban változtak a központi irányelvek, már a kormánypárti szavazók is komolyan veszik a gyülekező felhőket. Számukra talán a 18 fokosra melegített osztálytermek és közhivatalok is elfogadható következményei annak, amiről a kormány egy hónapja még tudomást se vett.


Néha az az ember érzése, hogy maga a kormány se tudja, pontosan mire kell készülnünk ősszel és télen. Egyrészt biztosítanak mindenkit arról, hogy Magyarországon nem lesz érzékelhető hatása a globális energiaválságnak, másrészt viszont felkészülnek a tűzifa bevetésére, illetve 18 fokban korlátozzák a közintézményekben a fűtés mértékét. Ezek az intézkedések túlzásnak tűnnek azok után, hogy a földgázt biztosító orosz féllel a háború ellenére is szívélyes a kapcsolat, és Szijjártó Péter szinte minden nap azt üzeni, hogy Szergej Lavrovtól lényegében bármennyi energiahordozót ki tud könyörögni.

Orbán Viktor kormányának kommunikációja tehát egyszerre képmutató és reális. Vagyis, ha tényleg nagy a baj, akkor muszáj lesz az iskolákban fával fűteni, illetve lecsavarni a fűtést a polgármesteri hivatalokban valamint a kormányhivatalokban. Ha pedig nincs nagy baj, akkor ez csak rémhírterjesztés, amit általában az ellenzék szokott csinálni, de ezúttal magára vállalja ezt a kellemetlen feladatot a kormány. A viccet félretéve: itt most sokkal többről van szó, mint egy adónem rapid megváltoztatása év közben, vagy a kínai vakcinák propagálása annak ellenére, hogy sokkal rosszabb a hatásfoka, mint bármely koronavírus elleni gyógyszernek.

Most egy olyan életminőség változás előszobájában bolyongunk, amelyet a fiatalabb generáció még nem élt át. Ez nem csak azt jelenti, hogy az ülő munkát végzők számára a 18 fokos hőmérséklet egészségügyi kockázatot jelent, hanem azt is, hogy sokan mindenhol fázni fognak, ahová mennek. A kevésbé tehetős családok ugyanis otthon is kénytelenek lesznek spórolni, az iskolából hazatérő gyerek így az otthonaikban se tudnak teljesen felmelegedni. Mivel a kormány korábban azt kommunikálta, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően nálunk nincs szükség a nadrágszíj meghúzására, ez a fordulat elég váratlan lesz sokak számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.