2022. október 18., kedd

EGYRE GYAKORIBBAK, DE EGYRE KEVÉSBÉ HATÁSOSAK A TÜNTETÉSEK AZ AUTOKRÁCIÁKBAN

G7.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2022.10.18.


Iránban szeptember közepén a 22 éves Mahsza Amini életét vesztette, miután az erkölcsrendészet őrizetbe vette és a vádak szerint összeverte, amiért túl lazán viselte hidzsábját, és kilátszott alóla a haja. Az esetet követően az 1989 óta hatalmon lévő Ali Hamenei ajatollah és más vallási vezetők szűk csoportja által uralt rezsim és annak konzervatív társadalmi politikája ellen egyre növekvő tüntetési- és polgári engedetlenségi hullám indult.

Ez nem az első eset, hogy az iráni iszlamista rezsim széleskörű társadalmi elégedetlenséggel találkozik. 2009-ben, az – iráni mércével – konzervatív Mahmud Ahmadinezsád elnökválasztási győzelmét – és a csalásra vonatkozó ellenzéki vádakat – követően törtek ki tízezreket megmozgató tüntetések. 2016-ban a monarchiát visszasíró megmozdulások voltak, 2017 és 2019 között is több tüntetéshullám és sztrájk történt, miután az országra atomprogramja miatt kivetett amerikai pénzügyi és olajipari szankciók megrogyasztották az iráni gazdaságot. Bár a mostani megmozdulások egyes értékelések szerint a korábbiaknál komolyabb generációs törést és mélyebb társadalmi elégedetlenséget tükröznek, az nem sok jót jelent a tüntetők esélyeire nézve, hogy a korábbi tüntetéshullámok egyike sem vezetett eredményre.

Az iráni jelenség nem egyedi: empirikus kutatások szerint a közelmúltban hiába váltak egyre gyakoribbá a hatalomváltást követelő tömegtüntetések a világ autokráciáiban, ezeknek egyre kisebb része vezet sikerre.

A 20. században a tömegtüntetések hatásossága folyamatosan nőtt, és az ezredfordulót követő években a nagyobb tüntetéshullámok kétharmada járt sikerrel. Ám míg a tömegtüntetések száma a 2010-es években is tovább nőtt, a hatásosságuk ezzel párhuzamosan csökkeni kezdett: a 2010-es évek végére már csak minden harmadik, a 2020-as évek elejére minden hatodik tüntetéshullám járt sikerrel, idézi a Harvard kutatóinak adatait a New York Times...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.