2022. október 18., kedd

EGYÜTT PERELNEK A KIRÚGOTT KÖLCSEYS TANÁROK, MÉG PÁR NAP, ÉS ÜGYÜK BÍRÓSÁG ELÉ KERÜL

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2022.10.18.


Még nem vettek fel új tanárokat a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott pedagógusai helyett – tudta meg lapunk. Közben információnk szerint vannak olyan „elitiskolák”, amelyeket nem érint a spórolás.


A következő napokban már a bíróságon lesz a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból rendkívüli felmondással elbocsátott pedagógusok ügye, akik nem egyenként, hanem pertársaságot alakítva indítanak munkaügyi pert – tudtuk meg az egyik érintettől, Törley Katalintól. A Kölcsey volt francia szakos tanára elmondta, beadványuk hamarosan elkészül, a további részletekről október 23-a után tájékoztatják a nyilvánosságot.

Mint a Népszava is megírta, a gimnáziumból öt tanárt rúgtak ki szeptember végén, miután többször is polgári engedetlenség keretében tagadták meg a munkavégzést, így tiltakozva a közoktatás állapota és a sztrájkjog korlátozása ellen. A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik, a civil jogvédő szervezet álláspontja szerint a tanárok rendkívüli felmentése aránytalan és igazságtalan lépés volt a tankerület részéről, ráadásul a diákok érdekével is szembemegy: a szaktanárok pótlása a mostani helyzetben szinte lehetetlen, a gyerekek oktatáshoz való joga pedig épp emiatt sérülhet.

Törley Katalin lapunknak azt is elmondta, tudomása szerint a helyükre még nem vettek fel új szaktanárokat, csoport-összevonásokkal, többletórák vállalásával oldják meg helyettesítésüket a kollégáik.

Az elmúlt hetekben országszerte rengeteg megmozdulás – tüntetés, tiltakozó akciók tankerületi központok előtt, élőláncos felvonulás – volt a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok kirúgással fenyegetése, a kölcseys tanárok elbocsátása ellen. Legutóbb hétfőn, a győri Révai Miklós Gimnázium tanárai, diákjai és szülők kezdeményezésére tartottak mintegy ezer fős forgalomlassító demonstrációt a megyeszékhelyen. (A tüntetők között volt a Fidesz által preferált Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is, aki a gimnázium igazgatója.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.