2022. október 28., péntek

FARKAS ANDRÁS: BRUTÁLISAN ROMLIK MAJD A KISNYUGDÍJASOK HELYZETE

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2022.10.28. 


Amikor nagyon magas az infláció, nagyon gyorsan romlik a forint értéke, és úgy tűnik, hogy senki sem tudja, hogyan lábalunk ki a válságból, mit tehetnek a nyugdíjasok? Bízhatnak a kormányban, vagy imádkozhatnak – kérdezte Bolgár György a Klikk TV Tíz című műsorában a nyugdíjszakértőtől. Farkas András emlékeztetett, van törvény, amely valamelyest biztonságot ad, mert kimondja, hogy a nyugdíjak minden évben az inflációt követik, de ez már akkor is ezer sebből vérzett, rengeteg méltánytalanságot okozott, amikor kisebb volt az infláció. A szakember elmagyarázta, milyen elvek mentén működik a magyar nyugdíjrendszer, és azt is, hogy miért fontos ezek közül a szolidaritás elve: mert nem engedhetjük meg, hogy 600 ezer, 100 ezer forint alatti nyugdíjból élő ember azzal szembesüljön idén télen, hogy fűteni fog-e, vagy éhen hal.


A magyar nyugdíjrendszer első vérző sebe, hogy minden nyugdíjas ugyanakkora emelést kap, akármekkora is a nyugdíja. Ez már önmagában is szétszakítja a nyugdíjas társadalom szövetét, hiszen a most novemberi, 4,4 százalékos nyugdíjkiegészítést ugyanúgy megkapja az is, aki százezerből, meg az is, aki ötszázezerből él. Az abszolút értéket tekintve, így van, aki óriási emelésben részesül – kezdett bele a magyarázatokba Farkas András.

A nyugdíjszakértő szerint a másik probléma, hogy Magyarországon az úgynevezett inflációs nyugdíjemelés utólagos, tehát mindig csak utólagosan korrigálják vissza. Eszerint jövő januárban mindenki megkapja majd azt az emelést, amit a jövő évi költségvetésbe terveztek, de az csak 5,2 százalék, miközben mindenki tudja, hogy az infláció ennek akár a hétszerese is lehet egyes területeken. Tehát rendezni kell. De az idén is júliusig kellett várni az első korrekcióra, novemberben meg ugye jön a következő. Ezekkel együtt 13,4 százalékra emelik a nyugdíjat miközben már most húsz százalék fölött van az infláció. A kimutatások szerint év végére ez még több lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.