2022. október 26., szerda

INGYENESEN HOZZÁFÉRHETŐ LETT A DEMOKRÁCIA KÖNYVTÁRA

KÖNYVES MAGAZIN
Szerző: fk
2022.10.25.


„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik” – mondta Winston Churchill, talán nem is sejtve, hányszor fogják ezt a mondatot idézni tőle a következő évtizedekben. Ennek a gondolatnak a mentén indította el új könyvtárát az Internet Archive, amelyet Democracy’s Library-nek, azaz a Demokrácia Könyvtárának kereszteltek el.

A felület a világ minden tájáról származó kutatások és publikációk ingyenes, nyílt, online gyűjteménye. Az oldal lehetőséget kínál a polgároknak, hogy hasznos kutatásokat végezzenek, megismerjék kormányuk működését, felelősségre vonják a tisztviselőket, és tájékozottabb szavazók lehessenek. Összesen több mint 500 000 dokumentum került be a gyűjteménybe.

A koncepció lényege, hogy a kormányok nagyon sok információt rögzítenek és tesznek nyilvánossá, ugyanakkor ezekhez mégsem olyan egyszerű hozzáférni. A projekt a múlt héten indult el, Brewster Kahle, az Internet Archive alapítója azt hangsúlyozta az indulásnál, hogy ez egy komoly erőfeszítés, hogy a demokratikus kormányok által létrehozott információmennyiség a polgárok számára a lehető legkényelmesebben elérhető legyen.

Az archívumban böngészni ITT lehet.

Forrás: Open Culture 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.