2022. október 11., kedd

ORBÁN STRATÉGIAI NYUGALMA MELLETT ELSZÁGULD AZ INFLÁCIÓ

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2022.10.11.


Huszonöt éve nem látott magas inflációs adat látott napvilágot kedden, ami már meg sem lepte a szakembereket. A kormány is készült a kellemetlen tények adagolására, hiszen hónapok óta mást se hallunk a fideszes potentátoktól, hogy a háború és a szankciók tehetnek a száguldó inflációról. Csakhogy a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, az évek óta túlfűtött magyar gazdaság pedig egyre rosszabb kilátásokkal kénytelen szembesülni. Orbán Viktor azonban - a régi módszert alkalmazva - ilyenkor is a nép jóságos vezetőjeként kíván fellépni azok érdekében, akiktől a legtöbb támogatásra számít.

Mivel a rezsicsökkentés csökkentésének hatásai első alkalommal a szeptemberi inflációs adatokban jelentek meg, így nem csoda, hogy 20 százalékkal valamivel nagyobb arányban nőttek az árak idehaza. Különösen aggasztó, hogy továbbra is brutális mértékben emelkednek az élelmiszerárak, így a megélhetési problémák egyre kézzelfoghatóbbak lesznek Magyarországon. Ha ezt a mutatót vesszük alapul, akkor jóval túljutottunk a 30 százalékon, sőt, elképzelhető, hogy rövidesen 40 százalékos értéket mérnek a szakemberek ezen a területen. Aggasztó az is, hogy a rezsicsökkentés meglékelése több mint 60 százalékos energiaár-emelkedés eredményezett, ami a fűtési szezon beindulása előtt igen durva adatnak tűnik.

A kormány mindeközben kommunikációs lufikat ereget, és a szomszédban zajló háborúra mutogat, illetve az Európai Unió elhibázott szankciós politikáját kárhoztatja. Azonban komoly közgazdászok - többek között az egykor Orbán Viktornak is tanácsokat adó Csaba László is – azt hangsúlyozzák, hogy a háború és a szankciók csak kis mértékben járultak hozzá a problémához. A hat alapvető élelmiszerre alkalmazott ársapka például már egy éve érvényben van, pedig tavaly ilyenkor még el se tudtuk képzelni, hogy a szomszédunkban háború fog kitörni.

Ez különösen igaz a továbbra is jegelt uniós forrásokra, hiszen azok megítélése nem csupán a költségvetés számára jelentene egy komoly bevételi forrást, hanem az ország általános megítélése is javulna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.