2022. október 19., szerda

SZÁMOS TANKERÜLETI VEZETŐ TÖBB JUTALMAT KAPOTT, MINT AZ ALÁJUK TARTOZÓ TANÁROK ÖSSZESEN

24.HU
Szerző: KOZÁK DÁNIEL
2022.10.19.


Rengeteg a panasz a tankerületekre: rohadnak szét az iskolaépületek, akadozik az iskolai eszközbeszerzés, ráadásul egy ideje vegzálják a tiltakozó tanárokat. Most, hogy minden a közoktatás körül forog, megnéztük a tankerületek éves beszámolóit: valóban nem becsülik-e meg a pedagógusokat? Bár nem voltak illúzióink, letaglózó számokat találtunk. Kiderült, hogy a tankerületek saját magukra nem sajnálták a pénzt, a tanárokra annál inkább.


- A 24.hu összesítése szerint több pénzt fordítottak az összesen 2605 tankerületi hivatalnok jutalmazására, mint a több mint 106 ezer iskolai közalkalmazottéra, és ez a helyzet a béren kívüli juttatásokkal is.

- A Belső-pesti Tankerületi Központ vezetője egymaga több mint kétszer annyi jutalmat vett fel 2020-ban, mint a tankerület háromezer tanára összesen. Ide tartozik a Kölcsey Ferenc Gimnázium is, ahol nemrég öt tanárt rúgtak ki, amiért polgári engedetlenségi akcióban vettek részt.

- Minden tankerület bőséges cafetériát biztosít a dolgozóinak (átlagosan havi 32 ezer forint értékben), miközben a tankerületek felében egy fillér béren kívüli juttatást sem járt a tanároknak.

- Akadnak olyan tankerületek, amelyek kevesebb túlórapénzt, helyettesítési és ügyeleti díjat fizettek a pedagógusaiknak, mint amennyi jutalmat adtak a saját dolgozóiknak, noha az egyes tankerületekben átlagosan 1000–3000 tanár dolgozik, és csupán pár tucatnyi tankerületi hivatalnok.

- Szinte minden tankerületi igazgató felvett 1–2 milliós jutalmat az év végén, de akadtak olyan vezetők is, akik 4,5 millió forint extrapénzben részesültek.

- Hatvanból 23 tankerületnek nem sikerült publikálnia a 2021-es beszámolóját, és olyan is akad, amely ezt évek óta nem teszi meg.
*
Reflektorfénybe kerültek az elmúlt hetekben a tankerületek a pedagógusok tiltakozásai miatt. Mivel a tankerületi vezetők fenyegető levelekben figyelmeztetik a polgári engedetlenségi akciókban részt vevő tanárokat, egyre több tüntetés színhelyéül szolgál valamelyik tankerület épülete előtti közterület. A tanárok folyamatosan panaszkodnak a fölöttük munkáltatói jogokat gyakorló tankerületekre, mondván, nem látják el megfelelően a fenntartói feladatukat, nem becsülik meg őket, sőt akadályozzák őket a jogaik gyakorlásában.

Kíváncsiak voltunk, miről árulkodik a tankerületek adminisztrációja, ezért átnéztük mind a hatvan beszámolóját.

Az első felfedezésünk, hogy a hatvanból csak 37 tankerület prezentálta az utolsó lezárt évről szóló, 2021-es beszámolóját, így a renitenseknél az utolsó elérhető beszámolót néztük át, hogy képet kapjunk a tankerületek és a hozzájuk tartozó iskolák működtetéséről. A fizetéseket ezúttal nem vettük figyelembe, mivel azokat nem a tankerület, hanem a jogszabályok határozzák meg, így csak a jutalmakat, a béren kívüli juttatásokat és a túlórapénzeket (helyettesítési és ügyeleti díjakat) vizsgáltuk meg, ezek ugyanis a tankerületek kompetenciájába tartoznak.

Saját magukat igen, a tanárokat elvétve jutalmazzák...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.