2022. október 19., szerda

VELÜK TÉNYLEG 2060-IG KORMÁNYON LEHET A FIDESZ, 1. RÉSZ

SZABAD EURÓPA
Szerző: KELLER-ALÁNT ÁKOS
2022.10.19.


Nyílt törekvés a Fideszben, hogy kiképezzék saját politikai és gazdasági utánpótlásukat, olyan lojális vezetőket, akik az államigazgatás alsóbb szintjeitől a politika és a gazdaság csúcsáig jelen vannak, nem kritizálják a kormánypártot, és magukévá tették a Fidesz által vallott értékeket.


„Ha egy diák rendre csak a konzervatív nézetekkel találkozik, az jó eséllyel a konzervatív irányba tolja el a gondolkodását. A többség ugyanis elfogadja a hallottakat, kevesen tudnak csak kritikusak lenni, mert a közoktatás egyáltalán nem nevel kritikai gondolkodásra.”

„De a fő cél az, hogy saját politikai kádereik legyenek az új generációban is. Ez pusztán a politikai váltógazdaságra nézve is veszélyes, mert ugyanaz lesz, mint a Kádár-rendszerben.”


Ez két jellemző idézet abból a több mint egy tucat a beszélgetésből, amelyeket azért folytattunk, hogy megismerjük azokat az oktatási és tehetséggondozási intézményeket, amelyek 2010 után jöttek létre vagy váltak jelentőssé, és kaptak vagy ma is kapnak jelentős állami támogatást. (Forrásaink többsége névtelenséget kért.)

Évek óta zajlik ugyanis az a tudatos intézményépítés, amelynek célja a Fidesz hatalmának újratermelése. Orbán Viktor idei kötcsei beszédében meglehetősen konkrétan beszélt: elmondta, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot. Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója ezt úgy fogalmazta meg, hogy kulturális hegemónia nélkül egy-egy választást meg lehet nyerni, de maradandót alkotni nem lehet, a mostani kormányzat pedig korszakot akar építeni.

Miközben az általános oktatás színvonala egyre romlik Magyarországon, a tehetséges és a kormány politikájával legalább nem kritikus fiatalok egészen kivételes lehetőségekhez és tudáshoz juthatnak: a skála az ingyenes kollégiumi férőhelyektől a garantált álláson és a tengerentúli utazásokon át az ingyenes külföldi egyetemi oktatásig terjed. Sokan vidékről és a határon túlról kapnak lehetőséget, közülük is elsősorban a helyi elitek gyerekei, valamint a legtehetségesebb fiatalok.

Cikksorozatunk első részében magyarországi lehetőségeiket mutatjuk be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.