2022. november 4., péntek

A NAV ADATAI SZERINT NEM VOLT TÖMEGES KATA-CSALÁS – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.11.05.


Fideszes politikusok részben az évek során elmaradt befizetésekkel érveltek az adónem megszüntetésekor

Bánki Erik, a Gazdasági Bizottság elnöke például azt mondta, a katás bújtatott foglalkoztatás éves szinten 250-300 milliárd forint kiesés okozott a költségvetésnek. Nem világos, mire alapozta ezeket a számokat.

A NAV elnöke kormánybiztosként felügyeli a területet, ahol mostohatestvére-üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő

A cég esetleges mulasztásai, hibái és az állami apparátusban fennálló kockázatos nélkülözhetetlensége önmagában kérdéseket vet fel, de mindezt még érdekesebbé teszik a tulajdoni viszonyok.

Közel havi 1 millióért bérel irodát az Országgyűlés Hivatala a fideszes képviselőnek

Szatmáry Kristóf irodabérlete a XVI. kerületben 847 ezer forintba kerül. Harmadáron kétszer nagyobbat is bérelhetne a környéken. A fideszes képviselő annyira közelről ismeri a bérbeadót, hogy a szakácskönyvében is helyet kapott.

Schadl György letartóztatása után hónapokig nem indítottak ellenőrzéseket a végrehajtókkal szemben

Az RTL közérdekű adatigénylésére, hogy miért nem indult vizsgálat akár a nyomozásban érintettek, akár más végrehajtók ellen – hiszen a botrány rendszerszintű kérdéseket vetett fel –, a kar azt közölte: ez a kérdés álláspontjuk szerint nem közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat megismerésére irányul, „ebből következően a kérdésére nem tudunk válaszolni”.

Nem érdekelte a kormányt, hogy van-e személyzet 17 ezer lélegeztetőgépre

Egy bírósági tárgyaláson derült ki, hogy a kabinet nem kért adatokat a regiszterből. A háromszázmilliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésről kiderült: túlárazottak voltak az eszközök.

Dabóczi Kálmán lesz a korrupcióellenes hatóság egyik alelnöke, akit még Tarlós rúgott ki a bedőlt e-jegyrendszer miatt

Biró Ferenc 129 pontot, Holbusz Tímea 112 pontot, dr. Dabóczi Kálmán 102 pontot kapott. Novák Katalin pénteken nevezi ki az Integritás Hatóság új vezetőit.

Nem véletlen a bírók elleni támadás, egyiküknek akkor esett neki a fideszes média, amikor jelentkezett az Integritás Hatóság elnökének

Támadást intézett a kormánymédia az Integritás Hatóság elnöki pozíciójára pályázó Matusik Tamás bíró ellen, miután találkozott David Pressmann amerikai nagykövettel. Matusik elnöki és elnökhelyettesi posztra is pályázott, végül 95 pontot kapott, és kimaradt a testületből.

Novák Katalin tájékoztatást kért a Magyar Honvédség parancsnokától

Most olvassuk el még egyszer…
Nagyon nagy a baj, ha titkolni kell valamit Szalay-Bobrovniczky hat napos törökországi útjával kapcsolatban

Semmi információ nincs arról, hogy mi volt a program, hogy Ankarában kivel találkozott, hogy tárgyalt-e a honvédelmi miniszterrel vagy más állam- és kormányvezetőkkel, illetve, hogy találkozott-e a vezérkarral. Szekeres Imre emlékeztetett arra, hogy

„Szalay-Bobrovniczkynek voltak és talán még most is vannak hadiipari részesedései. Az pedig elfogadhatatlan lenne, ha ezekkel kapcsolatos tárgyalásokat folytatott volna ez alatt a hat nap alatt Törökországban”.

Megszólalt a budapesti amerikai nagykövetség

“Az amerikai kormánytisztviselőkkel folytatott párbeszédbe való beavatkozás nem segíti elő az amerikai-magyar kétoldalú kapcsolatokat.”

Átengedte az Alkotmánybíróság az EU-békítő törvényt, amit maga az Országgyűlés támadott meg

Nem Alaptörvény-ellenes, ha állampolgárok is fellépnek korrupciós ügyek gyanúja esetén.
Bocsánatot kér Huth Gergely és a PestiSrácok Georg Spöttle videója miatt

Tudod, hogy nincs bocsánat…
Több szállal kötődik a Megafonhoz a Zelenszkijt ügynököző mémoldal

Az oldal mémekbe csomagolt kormánypárti és gyakran hamis, félrevezető, megalapozatlan információkat terjesztő üzeneteivel naponta több ezer embert érnek el.

A Momentum megtalálta a budapesti kínai rendőrség összekötő tisztjét

Bár a Belügyminisztérium korábban azt állította, hogy nincs tudomásuk Magyarországon működő kínai rendőrőrsről, Tompos Mártonék kiderítették, hogy Wang Deqing két titulussal is szerepel a kínai médiában: mint a Magyar-Kínai Rendőri Egyesület ügyvezető elnöke, illetve mint Magyar-Kínai Rendőrségi Összekötő tisztje a magyar Belügyminisztériumnál.

Halottá nyilvánította az ukránok által elsüllyesztett Moszkva cirkáló 17 tengerészét a szevasztopoli bíróság

Az oroszok az első napokban még azt állították, hogy mindenkit sikerült kimenteni, aztán egyre homályosabban fogalmaztak…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.