2022. november 11., péntek

ELKEZDTÉK ORBÁN RÁHELT FELÉPÍTENI, LEHET KÉSZÍTENI A “SZENTKORONÁT”

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.11.11.


Sok ellenszenves személyisége van a NER-nek, miután ilyen karaktereket termel ki, a köznyelv el is nevezte őket NER-lovagoknak és NER-lovagináknak. Kimagaslik közülük azonban egy, akinek eddig csak magánjellegű megnyilatkozásait ismertük (leszámítva azt az esetet, amikor a fatolvaj férjével két számmal kisebb öltönyben Magyarország kormányát képviselték egy bahrein-i üzleti tárgyaláson). Orbán Ráhelnél taszítóbb közszereplője azonban nincs az Orbán-rezsimnek, ennek oka pedig nem az eldobott pelenka, hanem a gőg, a beképzeltség és az apjától örökölt természete.

Orbán Ráhel azért közszereplő, s ebben a minőségében legitim tárgya egy ilyen írásnak, mert közpénzmilliárdok száradnak a kezén, ahogy ő mondja, az adófizetők pénzéből áll ő a “saját lábán”. Az esküvői ajándéka 3 milliárd forintos közpénz volt, azóta egy állami intézményrendszer, egy minisztérium áll a magánvállakozása és a “sikeres üzletasszony” brand mögött, miközben ő eljátssza azt a Hófehérkét, akinek teher az, hogy az apja éppen miniszterelnök.

Már majdnem azt gondoltuk, hogy Orbán Ráhelre vonatkozó megérzéseink tévedésnek bizonyultak, és Ráhelke megelégszik az apja által ellopott és a családjának átjátszott közpénzmilliárdokkal, a lenyúlt kastélyokkal, szállodákkal, a keze alá játszott magyar turizmussal és divatiparral, meg azzal a szereppel, hogy az állami hivatalban a strómanja igazgat mindent, ő ül az asztal mindkét oldalán, amikor vállalkozóként az állammal a közpénzek felhasználásáról tárgyal. Undorító szerep, de az Orbán-családban ezt szeretik, ott ez a “sportszerűség”. Ezért kapják mindig ők a legtöbbet.

Érzékeny orrúak szaglását azonban megüthette a bűz, amikor egyszer csak megjelent Orbán Ráhel a Republic Group reklámszakmai podcastjában, mint „az ODU gyerekbolt tulajdonosa, és a bolt megálmodója, a BDPST cégcsoport kreatívigazgatója, a BDPST Concept ügyvezető igazgatója”, s még ki tudja miféle címei és rangjai vannak, de nem úgy, mint Orbán Viktor lánya. Ő csak egy pont a senkik között, akik mi vagyunk, azzal a különbséggel, hogy mi az irigy sikertelenek, ő pedig tehetsége folytán az elégedett sikeresek közé tartozik, akitől immár tanulhatunk/tanulhatnánk.

Ez az interjú, amelyben Orbán Ráhel, ez a beképzelt és felfújt hólyag, egy végtelenül kedves, szeretetre méltó, mindenkivel megértő, csodálatos személyiség képét nyújtja, aki szorít mindenkinek, hogy talpon tudjon maradni a nehéz időkben, amiről nem hangzik el, hogy ezeket a nehéz időket a fasiszta diktátor apja okozza. Ebből az interjúból látszik, a felkért cég profiljának megfelelően egy új brandet épít, az Orbán Ráhel királykisasszony brandet, aki az üzleti életből hamarosan átléphet a közéletbe (is).

Az orrfacsaró bűz még nagyobb lett, amikor ugyanennek a cégnek (!) a Brandfestival rendezvényére is meghívták, ahol képezik az üzleti élet személyiségeit, nem résztvevőnek, hanem előadónak. Majd Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke, mélyen alákérdezve és nyálasan behódolva, kérdezgette a sikeres üzletasszonyt a sikeresség titkáról, megfeledkezve a közpénzek milliárdjairól, az állami háttérről, s csak mellékesen megjegyezve, hogy az apja a miniszterelnök, amiről megtudjuk, mekkora teher, de Ráhel ezt is jól kezeli. Ez még többre ösztönzi.

Az émelyítő hányinger akkor keríti hatalmát a külső szemlélőt, amikor a saját apja lábán álló csodanő elmondja az egyetlen kínos esetet, amikor a munkájában konfliktusba került azzal, hogy ki az apja és ki ő maga. Egy jordán festőművész kiállításán Orbán Ráhel a Kempinski Hotelben a rendezvény egyik munkatársaként tevékenykedett “uniformisban”, amikor a kiállításra érkező arabok, mint mondja: diplomaták (hallottunk már az arab üzletemberekről, akikkel az Orbán-család és strómanjai kapcsolatban álltak), ismerték és pezsgővel kínálták. Itt esett meg a konfliktus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.