2022. november 8., kedd

ÉRTESÍTHETTÉK A KORMÁNYLAPOT A 24.HU TULAJDONOSA KIHALLGATÁSÁRÓL – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.11.08.


Az ítélet még nem jelent meg! Majd holnap…

A részletes, több konkrétumot tartalmazó cikk néhány perccel azt követően jelent meg, hogy Varga Zoltán és ügyvédje elhagyta a NAV Bűnügyi Főigazgatóságát.

Hol zsarnokság van…

Panasszal élt a gyanúsításával szemben Varga Zoltán

“Ügyfelem semmilyen bűncselekményt nem követett el, a vele közölt gyanúsítás hiányos és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul, emiatt a gyanúsítással szemben mindketten panasszal éltünk.”

Ihász Sándor: az uniónak szánt színjáték is lehet a Völner-Schadl-ügyben tett vádemelés

Több kérdést is felvet, hogy az azonosnak tűnő vesztegetési ügy két főszereplője közül miért csak az egyik, Schadl György van letartóztatásban, Varga Judit igazságügyi miniszter államtitkára pedig szabadlábon védekezhet a mai napig.

Decemberre kész az elmúlt 20-25 év legnagyobb budapesti korrupciós ügyeit vizsgáló jelentés

Lehetnek meglepetések… Az elmúlt 20-25 év legnagyobb korrupciós ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság felállításáról 2020 júniusában döntött a Fővárosi Közgyűlés. A testületnek elvileg 2021 végére kellett volna végeznie a munkával, de a koronavírus járvány miatt nyolc hónapig nem tudtak ülésezni.

Egymilliós gázszámlát kapott L. Ritók Nóra mélyszegénységben élőket segítő tanodája

Kell a pénz rácalmási ipari parkra kenyérre…? Kezd egészen szisztematikusnak tűnni a rezsikérdés. A túlélők nem a mi oldalunkon vannak.

Az ATV vezérigazgatója a Baranyi-ügyről: Nem kívánunk egyetlen politikai oldal szekértolója sem lenni

Pont ennyi tudatosságot vár el az ember tőlük a kérdező vendégek kiválasztásában. Baranyi Krisztina nem politikai, hanem szakmai kérdést vetett fel. A PS nem sajtó.

Élő ATV-s tévévitában csap össze egymással Baranyi Krisztina és Fürjes Balázs

Úgy tűnik, Baranyi félelme arról, hogy nem hívják meg többé az ATV-hez, nem bizonyult valósnak. Nem hülyék: kiugró lesz a műsor nézettsége.

Érdeklik-e a KRÉTA feltörőit a diákok intői?

Nem igazán. Viszont a KRÉTA a diákok és a tanárok szinte minden adatát tartalmazza, továbbá a pedagógusok és más alkalmazottak HR-adatait; az intézmények költségvetését, gazdálkodását, iktatott dokumentumait. Van kérdés?

A családbarát magyar kormány ölbe tett kézzel nézi azt, ami ellen a tagországok többsége fellép

A Covid-járvány okozta érzelmi sokk és a korlátozások bevezetése miatt felboruló közösségi élet a világon mindenhol megviselte a fiatalok lelki és mentális egészségét. Kirívó azonban, hogy míg az EU tagállamok nagyrésze proaktívan állt ehhez a problémához, Magyarországról ez nem mondható el – erre jutott az az uniós tanulmány, mely kifejezetten azt vizsgálta, hogyan próbálták a tagországok megóvni a saját fiataljaik lelki egészségét.

Kiugrott egy diák a másodikról egy balatonfüredi gimnáziumban
Idén nem lesz pedagógus-béremelés, a többi sztrájkkövetelésben sem volt semmilyen előrelépés

A Tanítanék Mozgalom kitart az eddigi követelései mellett.

Két budapesti iskola tanárai egyhetes munkabeszüntetésbe kezdenek

“A csend nem rend!” (Kivétel ott, hol zsarnokság van…)

Több faluban feladta az iskolafenntartó

“Agyagosszergényben a diákokat a megyei harmadosztályban szereplő helyi labdarúgócsapat öltözőjébe költöztették. Osliban a művelődési házba menekítették a diákokat. Babóton a falu pénzéből vett és üzembe helyezett kazánnal tették fűthetővé a tornatermet, ahol a szülők társadalmi munkában alakítottak ki gipszfalakkal tantermeket. A tűzifát is a helyiek dobják össze.”

Mi nem haldoklunk, mi így élünk!

“A covid volt az, amikor egyértelművé válhatott, sokaknak semmit nem számítanak az adatok, végérvényesen beléptek a Fidesz alternatív valóságába. Pedig meghalt a szomszéd, a Marika néni, a Józsi bácsi, a nagymama, a káosz eluralkodott az országon. Mégis, sokaknak hihetőbb volt, amikor az M1-en azt hazudták, hogy máshol még borzalmasabb, mint a saját tapasztalat.”

Dmitrij Medvegyev újabb verzióval állt elő

Az ukrán nukleáris programmal való fenyegetőzés miatt volt szükség a „különleges katonai műveletre”… És akkor a medve tényleg hülyének nézett minden állatot az erdőben.

11 jelöltet kenhetett meg Kína a kanadai választásokon

A kanadai hírszerzés a helyi média szerint azonosította a Peking által a 2019-es választásokon támogatott jelöltek titkos hálózatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.