2022. december 13., kedd

CSAPDÁBA EJTETTE A STATISZTIKA A NYUGDÍJASOKAT - AZ ÉLELMISZEREK A HIVATALOS DUPLÁJÁVAL IS NŐHETTEK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2022.12.12.


Az élelmiszerek drágulása novemberben a hivatalos adatok szerint is igen brutális, közel 44 százalék volt. Az Azénpénzem.hu által összeállított kosár azonban mintegy 88 százalékkal került többe az egy évvel korábbinál. Ez is jelzi, hogy az infláció egyénenként nagyon eltérő lehet. A nyugdíjasokat érintő drágulás számításában pedig akadhatnak bökkenők.


Az idén novemberben a KSH adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett. A nyugdíjasok élete 25,2 százalékkal került többe. Ez azonban csak az átlag. Az időseket valójában alapvetően annak megfelelően éri kedvezőtlenül vagy még annál is sokkal kedvezőtlenebbül a drágulás, hogy mekkora a havi juttatásuk.

Amikor ennyire vadul száguldanak az árak, mint most, akkor a korábbi adatok alapján összeállított kosár (amiből a statisztikusok az inflációt számolják) nem igazán mutat valóságos képet. Nagyon sokan lehetnek, akik kényszerűségből, vagy csak az ésszerűség okán átalakítják vásárlási szokásaikat. A vevők már a nyáron spórolni kezdtek a boltokban, egyre többen álltak át az üzletláncok sajátmárkás termékeire.

Különösen a kisnyugdíjasok kerülhettek az árak szorításába. Nem árt belegondolni abba is, hogy a nyugdíjemelés összege a különböző kategóriákban jelentősen eltér. A már megérkezett 4,5 százalékot is figyelembe véve – számoltuk ki korábban – a 300 ezer forint feletti nyugdíjasok juttatása az idén alsó hangon (hiszen ez az összeg csak a sáv legalja) pont kétszeresével nőtt, mint az átlagnyugdíjat kapóké. A 100 ezer forintot, vagy annál is kevesebbet kapóknak pedig az emelés szinte csak filléreket hozott. Ebből pedig szinte lehetetlen a nekilódult árakat fedezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.