2022. december 28., szerda

LÉTEZHET-E A VILÁG TWITTER ÉS FACEBOOK NÉLKÜL? - SENKI NEM TUDJA, HOGY MI JÖN A KÖZÖSSÉGI MÉDIA UTÁN

MAGYAR NARANCS
Szerző: SZEDLÁK ÁDÁM
2022.12.28.


Elon Musk a Twitter vezetőjeként két hét leforgása alatt dollármilliárdokban kifejezhető kárt okozott saját cégének. Mark Zuckerberget a piac azért bünteti, mert milliárdokat ver el futurisztikus álmára. Senki nem tudja azonban, hogy mi jön a közösségi média után.


Egy hónapja sincs Elon Musk a Twitter élén, ám ez is elég volt ahhoz, hogy teljessé tegye a káoszt. A cég felső vezetőinek jelentős része vagy magától távozott, vagy leépítették, és Musk a cég egyéb alkalmazottainak majd’ a felét is kirúgta egy aláírás nélküli levélben. A maradéknak felajánlotta, hogy vagy lemondanak az otthoni munkavégzésről, vagy három hónap végkielégítéssel távozhatnak. Nagy csinnadrattával elbocsátott pár megbecsült mérnököt is, akiknek a fő bűnük az volt, hogy szakmai kérdésekben nekik volt igazuk. A legfrissebb netes vicc szerint már nemcsak egy-egy tweet, hanem maga a cég is csak 280 karakterből áll.

A szervezeti „átalakítás” mellett Musk már a szolgáltatást is átfazonírozta – ám a változtatásokról ezek szédítő tempója és esetlegessége miatt felelősséggel beszámolni egy hetilapban sajnos csak módjával lehet. Volt olyan funkció, amely 24 óra alatt háromszor változott meg, jelenleg épp a negyedikkel élnek vissza a trollok, így nyilván napokon belül tovább szerelik majd azt is. Már ha be nem omlik az egész oldal, merthogy a fejlesztőkkel együtt az üzemeltetési szakemberek is távoztak.

Miért (volt) fontos a Twitter?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.