2022. december 15., csütörtök

MEGÉRTEM, HOGY FÉLSZ, DE EZ A RAGASZTÓJA ENNEK A ROHADT RENDSZERNEK – ÚJABB OKTATÁSI TILTAKOZÁS VOLT SZEGEDEN

TELEX
Szerző: MÓRA FERENC SÁNDOR
2022.12.15.


A címben idézett mondat azon a beszélgetésen hangzott el, amelyen szegedi szülők, tanárok, diákok és egyetemi hallgatók mondták el tapasztalataikat a hazai oktatási rendszer gondjairól, és az érdemi átalakítás lehetőségeiről. Az első szegedi nyílt közoktatási fórumot utcai tiltakozás és forgalomlassító akció előzte meg. Januárban folytatják.


Szerdán késő délután gyűltek össze mintegy háromszázan Szeged belvárosában – Dugonics András egykori szegedi piarista szerzetes, író, egyetemi tanár szobránál – azok a szülők, diákok, tanárok, egyetemi hallgatók és oktatók, akiknek elszántságát a fagyponthoz közelítő hőmérséklet sem hűtötte le. A szervezők az Egységes Szülői Front – Szeged, a VVL – Veritas Virtus Libertas, a STEP – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja és az Egységes Diákfront – Szeged nevű Facebook-csoportok tagjai voltak. Első alkalommal csatlakozott az oktatási esélyegyenlőség javításán dolgozó szegedi Motiváció Műhely csapata is, amelynek tagjai egyénenként már részt vettek más megmozdulásokon, most a szervezetük is belépett a formálódó közösségbe.

A gyülekező és a program ismertetése után a sorokba rendeződött tiltakozók a Dugonics tér melletti körforgalom zebráin sétáltak át fáklyával és a táblákkal, amelyekre az oktatási tiltakozás jelmondatait, valamint a résztvevő iskolák nevét írták. Mivel a kereszteződés mind a négy be- és kivezető útjánál zebra van, a vonulók szabályosan keltek át körbe-körbe, ezzel megállították az összes járművet. A rendőrök egy ízben leállították a sort, átengedték a járműveket, köztük az autóbuszokat és villamosokat, így nagyobb torlódás nem alakult ki. Az egész nem tartott sokkal tovább negyedóránál, az autósok türelmesen viselték az akadályozást.

A tiltakozók ezután a Kárász utcára vonultak, menet közben a „Nincs tanár, nincs jövő”, „A csend nem rend” és hasonló skandálásokkal. A Széchenyi téren megálltak, rövid beszédet és verset hallgattak meg. Közösen elénekelték a Grundot, majd felsorakozva a tiltakozás jelképét, a körbe rajzolt felkiáltójelet formázták meg, közben sokan világítottak telefonnal vagy más eszközzel. A demonstráció ezután véget ért, a szervezők felszólították a résztvevőket, hogy csatlakozzanak a bő fél óra múlva kezdődő nyílt oktatási fórumhoz, amelyet a közelben lévő, Grand Cafe nevű kultúrkocsmában tartanak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.