2022. december 13., kedd

ORBÁN MONDOTT VALAMIT A REPTÉRRŐL, AZTÁN A HÁTTÉRBEN A KORMÁNY MÉG AZNAP BELEFOGOTT AZ ELLENKEZŐJÉBE

TELEX
Szerző: DIREKT36 / SZABÓ NDRÁS
2022.12.13.


Miközben a kormány 2021 őszén jókora erőfeszítéseket tett, hogy visszaszerezze a jelenleg nemzetközi tulajdonosok által üzemeltetett a ferihegyi repteret, Orbán Viktor látszólag hirtelen visszavonulót fújt. A miniszterelnök tavaly december 13-án azt közölte, a parlamenti választás előtt „nem észszerű nyélbe ütni” az üzletet, többek között a magas infláció miatt. Azt mondta, a kérdéssel majd csak a választás után fognak foglalkozni.

A háttérben azonban a kormány valami olyat csinált, ami ennek pont az ellenkezőjére utalt. Még ugyanezen a napon megkeresték ugyanis az európai és az orosz üzleti körökben befolyásos szereplőnek számító Klaus Mangold német üzletember cégét, hogy a vállalkozástól a reptér ügyében tanácsokat kérjenek. Három nappal később pedig meg is állapodtak az elvégzendő feladatokról és a díjazás mértékéről.

Mangold évtizedek óta a német gazdasági elit köreiben mozog, és most már több éve dolgozik tanácsadóként az Orbán-kormány mellett. Jók az orosz kapcsolatai is, és korábban segédkezett például a Paks II. projekt körül, amelynek építésével a magyar kormány az orosz Roszatomot bízta meg.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a kormány Mangold cégével, a Mangold Consulting GmbH-val a reptéri üzlettel kapcsolatban meglehetősen magas összegű, 8,2 milliárd forintos tanácsadói szerződést kötött 2021 végén. A Direkt36 azonban áttanulmányozta a Mangold és a kormány közötti szerződéseket, és ebből kiderült a reptéri megbízás több részlete is, köztük az is, hogy a felek mikor kezdtek el egymással hivatalosan tárgyalni a reptéri üzletről...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.