2022. december 5., hétfő

ROGÁN ANTAL KABINETFŐNÖKÉRŐL SZÓ SEM ESIK A SCHADL-ÜGY VÁDIRATÁBAN – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.12.05.


A nyomozati iratokban még szerepel

Az ügyészség hallgat az ügyben.

Minden harmadik külföldi útjára különgéppel repült Orbán Viktor

Hivatalos látogatásai miatt több mint száz napot töltött külföldön 2020 januárja és 2022 augusztusa között a kormányfő.

Orbán Viktor szuverén államot épített. Magának.

“Nem a jachtokért, a termőföldekért és a vidéki kastélyokért lopott – bár bizonyára egyik vagyontárgyát se veti meg – hanem azért, mert a politikai hatalom gazdasági hatalom nélkül mit sem ér. (…) Családja, párttársai és barátai viszont főképp a pénzért csinálják. Nekik nem is kell másért aggódniuk, ők nyugodtan alhatnak, mert mögöttük áll a teljes magyar állam.”

A feldolgozóipar támogatása helyett jobban megérné az oktatásba fektetni

A GKI ezt azzal indokolja, hogy az új munkahelyeken túlnyomó többségben diplomásokat és érettségizetteket foglalkoztatnak. A kormány úgy reagált: már majdnem megvan az egymillió új munkahely.

Az Európai Bizottság is felfigyelt az elbocsátott magyar tanárok történetére

Pedagógus Szakszervezet alelnöke, Totyik Tamás elmondása szerint telefonon keresték meg Brüsszelből, és azután érdeklődtek, mi történt a kirúgott tanárokkal, mennyire jogszerű mindez és hány kollégát veszélyeztet további elbocsátás.

Az összes városrészre levédeti a „Szívügyünk”-szlogent a győri polgármester

Már – alaphangon – hárommillió forint közpénz ment el erre.

Üresek a magyar benzinkutak

Van, aki már inkább Szlovákiába jár át tankolni.

Orbán szerint nincs gond

Február 5-tól a Mol nem hozhat be olyan üzemanyagot pozsonyi finomítójából Magyarországra, ami orosz kőolajból lett finomítva.

Szerbia nem lesz világbajnok…

“Az Orbánhoz hasonlóan Putyin-barát Szerbia csapata csúfosan leszerepelt a világbajnokságon. Mérkőzést nem nyertek, sportbéli teljesítményük kimerült abban, hogy az első, a brazilok elleni meccsen szétrúgták Neymar bokáját, majd az utolsó, szintén vesztes mérkőzés után megmutatták, hogy még veszíteni sem tudnak tisztességesen. Orbán favoritjai, a szerbek épp úgy viselkedtek ezen a világbajnokságon, mint a magyar miniszterelnök a 2002-es elveszített választás után…”

Húzódjanak össze!

Egy magát gondoskodónak, az állampolgárait védelmezőnek hirdető hatalomnak ebben a helyzetben támaszt kellene nyújtania a szociális szférának, nem leráznia magáról az ellátás felelősségét.

Bod Péter Ákos: vetélytársak híján, ma már Mészáros akár becsületesen is nyerhetne

„Komoly összeget helyezett kilátásba helyreállítási alapként a Covid-válságot követően az uniós tanács. (…) Ebből a kormány a „lopásgátlóval” ellátott lehetőségeket meg sem pályázta, a vissza nem térítendővel élt, de mára a magyar kormánnyal kapcsolatos negatív tapasztalatok miatt mindenhol szigorításokkal él Brüsszel a folyósítások kapcsán.”

Az Átlátszó bepereli a Magyar Postát

Titkolják, hogy mennyi rezsiköltséget spórolnak meg a fiókbezárásokkal.

Már nem főszerkesztő Rajcsányi Gellért a Mandiner.hu-nál

Rajcsányi a “megnövekedett terhei miatt” nem tölti be tovább a posztot, indokolták.

Ma lép életbe az első az Oroszország elleni uniós energiaszankciók közül

A kormány és végrehajtó médiája hónapok óta arra az egyszerű állításra alapozta a kommunikációját, hogy a brüsszeli energiaszankciók tönkreteszik Magyarországot.

Svédország kiadta Törökországnak a Kurd Munkáspárt egyik állítólagos tagját a NATO-csatlakozásért

Újabb lecke arról, hogy zsarolással mi mindent el lehet érni a nagypolitikában (is).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.