2022. december 28., szerda

TÉNYLEG JÁRVÁNYOK, TÉNYLEG HÁBORÚK – VISZONT NEM BIZTOS, HOGY 2022 A HIBRID-DIKTÁTOROK, VÁLASZTÁSI AUTOKRATÁK ÉS MÁS EGYÉB ZSARNOKOK ÉVE VOLT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
2022.12.28.


Többen is mondták korábban, hogy az új évezred huszas évei a járványok és a háborúk dekádja lesz, mondásuk – sajnos – beigazolódott. A harminc év előtti délszláv háborúk sora sem volt épp fáklyás menet, de a február 24-én kitört ukrajnai háború tényleg csak a II. világégésre emlékeztet. És nem csak ez a baljós történet a most záruló évben.


Tavaly ilyenkor már égtek a vonalak, ’21 novembere óta láthatóan zajlottak a csapat összevonások az orosz-ukrán határon, a NATO, és elsősorban az amerikai és a brit hírszerzés nem győzött vészjeleket küldeni, kormányközi, diplomáciai csatornákon figyelmeztetéseket küldeni a Kremlnek: nem lesz így jó de mindhiába.

Magyarország „világpolitikusa”, Orbán Viktor már januárban bejelentette, hogy ismét Putyinhoz látogat, utazását szerényen, de félgőzzel „békemissziónak” állította be, hogy aztán példaképe a földtörténet legkomikusabban hosszú asztalával alázza a nyilvánosság előtt – a nyilvánosság kizárásával tartott közel ötórás purparléjukon nem tudni mi történt – hasonló szituációk után a régebbi, barbár világokban kivégezték a tolmácsot –, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy a zsarolási potenciál ismételt felvetése és a lopási lehetőségek újfent számbavétele mellett legalábbis Bereg vármegye hovatartozásának kérdése szóba jött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.