2023. január 4., szerda

„BESÚGÁST, NEMTELEN VERSENGÉST GENERÁL ÉHBÉRÉRT DOLGOZTATOTT RABSZOLGÁK KÖZÖTT” – ÚJABB TANÁR MONDOTT FEL PINTÉR MIATT

MÉRCE
Szerző: FAZEKAS LÁZÁR BENJÁMIN
2023.01.04.


„Ma eldöntöttem beadom a lemondásom” – írja Facebook-oldalán Simkó Edit, akinek neve korábban azzal várt ismertté, hogy iskolájában egyedül kezdett polgári engedetlenségbe tavaly februárban, októberben pedig már több százan tiltakoztak vele a tankerületnél. Posztjában a ma megjelent „teljesítményalapú bérezési rendszer” részleteire utalva úgy fogalmaz:

„Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp. Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik legújabb ötletéből. Milyen ostoba pontok. Milyen aljas pontok. A besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között, akik majd összevesznek a koncon, mint munkatáborosok a fűrészporkenyéren, vagy káposztatorzson.”

Hozzáteszi, szerinte a magukat intézményvezetőnek vélők, akik valójában maguk is rabok, „hatalommámort kaphatnak, ha gyengék, és kéjjel büntetnek és jutalmaznak”. Ha pedig embernek erősek, akkor szerinte próbálnak tisztességesen ellavírozni a diktatúrában, védik kollégáikat, de „a rendszert hagyják működni”.

A pedagógus szerint Pintér a közszolgálatot „alázatos szolgálatnak tekinti másokra nézve”.

„A megalázkodás alapelvárás másoktól. Tehát lemondani tisztességes. A közalkalmazott nem fel-, hanem lemond. Ha ezt a rendszert tovább szolgálom, magamat árulom el, és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerülök. Egy újabb áttét lennék egy rákbeteg szervezetben”

– írja Simkó, hozzátéve, felmondását hétfőn, az első munkanapján adja majd be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.