2023. február 5., vasárnap

A FIDESZ ALKONYA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.02.05.


Egy egészen friss felmérés szerint a hatvan év felettiek körében a Fidesz népszerűsége hatvannégy százalékon, a harminc év alattiaknál azonban csupán tizennégy százalékon áll. Ha Fidesz volnék, kétségbe esnék ezen, de szerencsére nem vagyok az. Ugyanakkor egy elemzés szerint maga a NER, ami egyenlő a párttal, a Fidesszel, nem leváltható, és két dolog okozhatja csupán a bukását, valami óriási kataklizma, vagy Orbán halála. Ebből fakad, hogy mostani elmélkedésünk sem csűrdöngölés a várható csodálatos jövendőn, hanem Spengler terminológiáját és következtetési módszertanát alkalmazva a Fidesz morfológiája, ha nem is tudományos alapossággal, hanem a szív látásával kizárólag és csakis.

Harminc év alatt a fiatal demokraták vén kommunistákká vagy fasisztákká váltak gusztus szerint. Más vélekedések alapján soha nem is voltak mások, csak a gúnyájuk volt másféle, és az álarcuk ártatlanabb, ugyanakkor a szemünk előtt és az orrunk alatt váltak történelmi léptékkel friss, tavaszi illatúból avasszagúvá. Illetve más szemszögből a protkó savanykás gőzölgése érződik rajtuk, amit a szenteltvíz sem tud lemosni. Hogy mikor ment végbe a metamorfózis, pontosan nem dátumozható, viszont a hatalom kizárólagos akarásával történt meg, morálisan pedig a székház eladásával, ami üggyel kezdődött a következménynélküliség Magyarországon, pedig akkor még Polt sem volt sehol. A felelős tehát máshol keresendő.

Mindemellett és ezzel együtt is azt látjuk így visszatekintve és a jelent is felmérve, hogy pártként azt az utat járták és járják majd be, amit Spengler a kultúráknál alkalmaz, azaz, a kialakulás, a fejlődés és csúcspont, majd az elaggás, a hosszú alkony és végül a megszűnés. A Fidesz működésében, a valósággal, a társadalommal való kapcsolatában, hasznosságában illetve haszontalanságában – vagy károsságában -, személyi politikájában és utánpótlásában ott tart, mint az MSZMP a bukás előtt, vagy, mint még előbbről az MDP ugyane stádiumában. Ha Spenglerre hallgatunk, akkor ez nem véletlen, hanem törvényszerű, s ha arra gondolunk, hogy a NER Orbán halálával szűnik meg, akkor igaz is egészen. Csak sajnálatos.

Mindemellett ami számunkra ezeken felül és kívül lényeges, hogy a Fidesz, mint párt életútjában eljutott az alkonyig, s ami viszont még lényegesebb, sorsának beteljesedéséért vajmi keveset lehet tenni kívülről – de belülről is –, egészen egyszerűen csak ki kell várni. Az alkonyodást, illetve annak beteljesültét nem kizárólag az mutatja, hogy a fiatalok nem kérnek belőle, míg az úgynevezett szocializmusban szocializálódtak meg igen, hanem az, ez azért lehet így, mert mondanivalója, olyan, amelyik el is jut a címzetthez, a fiatalok számára nincsen, a másik korosztálynak pedig van. Őket pedig azzal lehet megszólítani, amit megszoktak ifjúságukban, ami viszont Kádár hangja és szövege sztaniolban.

Más szemszögből, ezt azért el ne feledjük. Ugyanakkor ahogyan a Fidesz – és tagjai – egyedfejlődésében illetve egyedfejlődésükben – a liberalizmustól (vagy annak álcájától) a szélsőjobbig jutottak, azt is mutatja, nincs már hová menniük, ennél jobbra csak a nácizmus áll, amivel ugyan kacérkodnak, de a mai Európában ebbe belevágniuk nem lehet. Elfogyott a mozgástér, és fogyóban van az a társadalmi réteg – ha korosztályi, ha más besorolás miatt -, akit, illetve amelyet meg tudnak szólítani. Ezért van az, hogy most már mindig ugyanazt mondják csak más alakban, mindig újabb ellenséget kell találni, amivel riogatni lehet. De a jelek szerint fogyóban van az a bázis, aki meg is ijed, és ez is törvényszerű...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.