2023. február 9., csütörtök

GÁBOR GYÖRGY: A BÉKETÁBOR JOGVÉDŐI

KLUBRÁDIÓ / SZABADSÁG KLUB
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.02.09.



Az én nemzedékemnek aligha felejthető Kurt Waldheim, aki 1972 és 1981 között az ENSZ főtitkára volt, 1986 és 1992 között pedig az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke.


Kiváló ember hírében állt, ragyogó, tüzes szónoka lehetett az ENSZ sok nagyszerű eseményének, így például az emberi környezetről, a tengerjogról, s a harmadik világról szóló konferenciának, vagy a Nők Világkonferenciájának. Elszánt jogvédő volt, az emberi méltóság, minden létező kisebbség, s az emberi környezet ügyének rendíthetetlen bajnoka.

1974-ben ő volt az egyik kezdeményezője és legnagyobb támogatója az ENSZ 3379-es, az arab országok és a szovjet blokk ösztönözte szégyenteljes határozatának, amely a cionizmust rasszizmusnak mondta ki, s a dél-afrikai apartheiddel hozta közös nevezőre. Az már nem a nagyszerű Waldheim érdeme, hogy az ENSZ a fenti határozatot 1991-ben visszavonta.

1976. július 7-én, az ún. „Entebbe hadművelet” során, egy repülőgép-eltérítést követően az ugandai Entebbe repülőtéren túszként foglyul ejtett több mint száz izraeli és palesztin civil utast szabadítottak ki izraeli kommandósok, tűzpárbajt vívva a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) és a Német Forradalmi Sejtek (RZ) terrorista gerillaszervezetekkel, valamint az őket támogató, véreskezű ugandai diktátornak, a sok százezer ember meggyilkolásáért felelős Idi Aminnak a fegyveres erőivel. A sikeres túszszabadító akciót – amelynek áldozatai között izraeli kommandósok is voltak – azonban nem várt fordulat követte: Kurt Waldheim kezdeményezésére és újfent a szovjet blokk támogatásával az ENSZ a „nemzeti szuverenitás súlyos megsértésének vádjával” elítélte Izraelt.

Aztán teltek-múltak az évek, s a jogvédő Kurt Waldheimről szépen lassan sok mindent megtudhatott a művelt világ. Olyan információkat, amelyekről a KGB-nek már jó ideje tudomása volt, ám elhallgatta azokat, hogy az ENSZ főtitkárát kedvére és politikai érdekeire tekintettel zsarolhassa. Csak röviden: kiderült róla, hogy a II. világháború idején a Wehrmachtban szolgált, magasabb tiszti rangig vitte, tagja volt a Nemzetiszocialista Diákszövetségnek, szolgált a nyugati és a keleti fronton, a jugoszláv partizánok elleni küzdelemben tanúsított bátorságáért a horvát usztasa rezsimtől kitüntetésben részesült, 1944-ben Háborús Érdemkeresztet kapott, hadifogoly-kihallgatási jegyzőkönyveket vezetett, tudott egy sor háborús bűnről, koncentrációs- és megsemmisítő táborok létezéséről, dolgozott a felderítésnek és így tovább. Waldheim sokáig igyekezett tagadni a fentieket, félrevezető nyilatkozatokat tett, perrel fenyegetőzött, önéletírásában mindent letagadott vagy bagatellizált, ám végül az USA Igazságügyi Minisztériumának Különleges Nyomozó Hivatala (OSI) nyilvánosságra hozott egy sor bizonyító dokumentumot, így azt is, hogy a Szovjetunió lényegében mindent tudott.

Miért érdekes most mindez?
....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.