2023. február 23., csütörtök

MA KIDERÜL, HOGY SCHADL GYÖRGY ÉS VÖLNER PÁL BEISMERIK-E A BŰNÖSSÉGÜKET

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2023.02.23.


Az előkészítő ülések harmadik napján, csütörtökön hallgatja meg a bíróság a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, Schadl Györgyöt és a fideszes exállamtitkárt, Völner Pált az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében.

A bíróság az ilyen előkészítő üléseken röviden arról kérdezi a vádlottakat, bűnösnek vallják-e magukat, vagy sem. A bonyolult ügynek huszonkét vádlottja van, de mivel a bíróság úgy döntött, hátulról előre halad a meghallgatásukban, így az elsőrendű vádlott Schadl és a másodrendű vádlott Völner csak csütörtökön kerül sorra. Míg Schadlt a börtönből, vezetőszáron hozzák be a tárgyalóba, addig Völner Pál otthonról érkezik majd a meghallgatására, ő ugyanis szabadlábon védekezhet.

Ha bűnösnek vallják magukat, akkor elfogadják az ügyészség indítványát, ami azt kérte a bíróságtól, hogy beismerés esetén ítélje Schadl Györgyöt 10 év börtönre, Völner Pált pedig 8 év börtönbüntetésre. Az ügyészség „ajánlata” emellett 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetés, továbbá mindkettőjük esetében 10 év közügyektől eltiltás, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól való végleges hatályú eltiltás és vagyonelkobzás a jogtalan gazdagodásuk erejéig. Ha ártatlannak vallják magukat, akkor az ügyükből büntetőeljárás lesz...

Az ügy kirobbanása óta Schadl és Völner sem szólalt meg nyilvánosan, de utóbbi az ügyvédjén keresztül már többször adott ki közleményt. Az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára ilyenkor mindig ártatlannak vallotta magát. Szerinte nem is tudta befolyásolni a végrehajtói kinevezéseket, mert nem ő döntött ezekben az ügyekben, hanem a minisztérium másik államtitkára.

A letartóztatásban ülő Schadl György vallomása alapján tagadja, hogy korrupciós kapcsolatot alakított volna ki Völnerrel, szerinte sosem adott neki pénzt, legfeljebb szeszes italt, arról pedig „elképzelése sincs”, hogy jönne a képbe egyáltalán Völner. Schadl minderről a szintén a vádlottak padján ülő feleségének már kicsit erősebben fogalmazott egyszer a telefonban:

„Nem fogok bevallani olyan dolgot, amit nem csináltam. Maximum csinálok egy bűncselekményt, és szájba baszom az ügyészt”.

Rajtuk kívül a bíróság a harmadrendű vádlottat, R. Róbertet is meghallgatja. Ő volt az, akit a nyomozók eredetileg megfigyeltek, és akin keresztül eljutottak Schadlhoz. Őt korábban sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélték. Vallomása szerint tizenhat éve ismeri Schadlt.

A vádirat szerint Schadl őt csak a „gazdámnak” hívta, és ő kezdeményezett több olyan ügyet, amiben a végrehajtói kar elnöke és Völner megpróbáltak közbenjárni. Például abban az ügyben, amiben egy oktatási központ engedélyeit próbálták elsimítani. Ebben az ügyben egy negyedik vádlott kihallgatása is várható még csütörtökön.

Szinte minden végrehajtó beismerte, hogy pénzért kapott pozíciót

Ha ártatlannak is vallják magukat, még mindegyiküknek problémát okozhat az, hogy a korábbi üléseken már több vádlott beismerte a bűnösségét.

Hétből hat korrupcióval vádolt végrehajtó ugyanis már elismerte, hogy Schadl György pénzért cserébe segítette őt pozícióba. Ezek az emberek a vád – és így a saját beismerésük szerint is – Schadl segítségével úgy lettek végrehajtók, hogy vállalták: a leendő végrehajtói irodájuk nyereségének egészét vagy egy részét visszaadják Schadl Györgynek, ami néhány esetben több száz milliós összegeket jelentett. Cserébe Schadl segített a kinevezésükben, és többen havi egy-két milliót is visszakaptak tőle. Schadl az ilyen kinevezésekkel pedig rendre jó ismerőséhez, Völner Pálhoz fordult...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.