2023. február 23., csütörtök

BIDEN, A NATO, A BUKARESTI NYOLCAK ÉS A BUDAPESTI EGYEK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.02.22.


Varsóban találkoztak a Bukaresti Kilencek nevű kelet-európai tömörülés elnökei a NATO főtitkárával és Biden amerikai elnökkel. A nyolcak, Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Szlovákia mellett a kilencedik ország Magyarország, amely kakukktojás a szerveződésben és a NATO-ban is. Magyarország kormánylapja öt nappal ezelőtt “A NATO az USA erőszakszervezete” címmel közölte a magyar kormány álláspontját, amit más formában az ország miniszterelnöke és külügyminisztere is naponta megfogalmaz és elmond.

Ezért a találkozóról készült csoportképen Novák Katalint, Orbán Viktor kesztyűbábját külön kellett volna állítani, mint a NATO és Amerika ellenségét, annak az országnak a képviselőjét, amely a kormány propagandaközpontja által ellenőrzött újságban terrorista államnak nevezte az Amerikai Egyesült Államokat, miután azzal vádolta meg, hogy megrendelésükre robbantották fel az Északi Áramlat nevű gázvezetéket. A NATO pedig – szerintük – nem védelmet, hanem veszélyt jelent Európára és Magyarországra.

Mindez nem minden, mert Magyarország a legteljesebb mértékben elhatárolódott a Nyugattól, a miniszterelnöke kijelentette, hogy nem csatlakozik a “nyugati blokkhoz”, ezzel szemben az orosz tömeggyilkos állam oldalán áll, és annak győzelméért szurkol. A NATO és Amerika egyértelműen Ukrajna, az oroszok által bestiális módon megtámadott ország mellett áll, a Magyarország által támogatott oroszok pedig a politikai és katonai ellenfelei. Ezért Magyarország az ellenséghez tartozik, Magyarország immár maga is az EU, a NATO és Amerika (az egész Nyugat) nyílt ellensége.

Hogy ezek után, honnan szerzett ilyen vastag bőrt a képére Novák, hogy odaállt egy képre a NATO főtitkárával, az amerikai elnökkel és a NATO által védett többi kelet-európai ország vezetőjével egy fotóra, az teljesen érthetetlen, mert a rinocérosznak nincs olyan vastag bőre, mint ami ehhez a képmutató és hazug részvételhez kellett. A találkozó résztvevői vélhetően tudomást sem vettek a jelenlétéről és a putyinista fasiszta Magyarország létezéséről, amelynek még annyi gerince és jelleme sincs, hogy akkor legalább kilépne az EU-ból és a NATO-ból, ha ennyire utálja.

Joe Biden és a NATO főtitkára is arról beszélt, hogy még soha nem volt ilyen egységes a NATO, mint most, amikor az oroszok fenyegetik a nyugati demokráciákat és a szabadságot. E kijelentésnek csak akkor van értelme, ha Magyarországot már nem is tekintik a NATO részének, még akkor is, ha formálisan még az. Ezért a Bukaresti Kilencek már csak Bukaresti Nyolcak, ahogy a Visegrádi Négyek is csak Visegrádi Hármak (akik szó szerint a faszba küldték Orbánt, ahova való), s van a Budapesti Egyek, Orbán fasiszta Magyarországa, amelynek semmiféle szövetségese, barátja nincs.

Kivéve a KGB-maffia által irányított orosz terrorállamot és a Kínai Kommunista Pártot, amellyel a a legsötétebb üzleteket kötik a magyarok kárára, aminek csak mellékes velejárója az akkumulátor gyártóinak környezeti pusztítása. Orbán 12 év alatt kivezette Magyarországot a nyugati civilizációból és a legprimitívebb, tömeggyilkos és népirtó ázsiai diktatúrákhoz, az oroszokhoz és a kőkemény kínai kommunista diktatúrához kötötte Magyarország sorsát. Nyugaton már úgy tekintenek rá, mint ellenségre, és a nyugati szövetségen kívül álló fasiszta államra.

A kelet-európai országok is egytől-egyig elfordultak Orbántól és Magyarországtól. Lenézik és megvetik a magyarokat, teljes joggal, s a magyarok nélkül mennek előre tovább. Orbán próbálja azt a látszatot kelteni, mintha nem történt volna semmi, mintha őt bárki elfogadná, mintha a szomszédos országok és az egykori kelet-európai barátok, akik mellesleg minden szempontból a rakétánál is nagyobb sebességgel hagyják el Magyarországot, még mindig barátok lennének és becsülnék. De nincs becsülete a magyaroknak: megvetik, lenézik és utálják őket Orbán miatt, és igazuk van...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.