2023. március 1., szerda

HÁROM HONVÉDSÉGI REPÜLŐ KELLETT ORBÁN ÉS DELEGÁCIÓJA EGYIPTOMI LÁTOGATÁSÁHOZ – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.03.01.


Az Airbus A319 egyenként legalább 140 fő befogadására alkalmas


A harmadikon Szijjártó repülte körbe a Földet.

Ezek után tessék azt mondani, hogy nincsen pénz a költségvetésben

9,2 milliárd forintot adott Rogán minisztériuma a Batthyány Lajos Alapítványnak januárban. A szervezet közérdekű vagyonkezelő alapítványi státuszt – kétharmaddal bebetonozott örökös finanszírozás ígéretét–, drága budai ingatlanokat és évente milliárdos támogatást kap a kormánytól.

Kedves Orbán Viktor, ez már itt a hadigazdaság?

A háborús retorika átitatja a mindennapjainkat, Orbán Viktor folyamatosan harcol Brüsszel, az infláció vagy éppen a genderlobbi ellen – csak egyetlen kérdésben, a szomszédos ország ellen indított valódi háború ügyében nem annyira harcias.

34 milliárddal támogatja a gödi akkumulátorgyár bővülését a kormány

Az akkugyártásból Magyarország sem maradhat ki (Orbán).

Egymilliárd forintnyi ingatlanvagyon kerülhet Hódmezővásárhelytől egyházi tulajdonba

Márki-Zay szerint ez egy jogállamban elképzelhetetlen lenne, de elismerte, hogy tavaly decemberben az ellenzék részéről nagyobb figyelmet kellett volna kapnia az ügynek.

A független színházakra a korábbiaknál is keményebb év vár

Az illetékes minisztérium kommentje: elhibázott brüsszeli szankciók… Ez vajon a Batthyány Lajos Alapítványra miért nem áll?

Ügyészként dolgozik a férfi, akit Völnerék protezsáltak be a végrehajtói szakvizsgára

Tavaly decemberben ügyésznek nevezte ki Polt Péter a Belügyminisztérium korábbi helyettes államtitkárát, Pintér Sándor volt titkárságvezetőjét, Bodnár Bencét.

Római-parti védmű: Tarlós annak idején kettős játékot játszott

Tarlós István minden fórumon hevesen bizonygatta a part menti nyomvonal helyességét és sorra szerezte be az ennek alátámasztását szolgáló műegyetemi és akadémiai állásfoglalásokat Csakhogy a háttérben a polgármesteri hivatal jogászai sorra nyerték a hullámtérben élőkkel szembeni kártérítési pereket.

Orbán meghívta az irodájába a Momentum országgyűlési képviselőjét

Nagyobb összegben merünk fogadni, hogy ebből nem lesz nagy találkozás.

Az „Ukrán függetlenség tere” elnevezést kapja Víziváros egyik közterülete

Az egy dolog, de a Külügyminisztérium épületével szemben található….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.