2023. március 30., csütörtök

KAPÁLJÁL B@ZMEG!

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.03.30.


Aztán utólag Fónagy János, fideszista államtitkár megmagyarázta a mosdatlan száját, éltes korára hivatkozva, mint ami feljogosítja a trágár beszédre. Majdhogynem kényszeríti rá, mint valami mindent ledöntő biológiai erő, azaz a jóisten rendelése. Fónagy államtitkár így szabadkozott: „Én egy faragatlan öregember vagyok, én káromkodok”. Itt, ezen a ponton, mielőtt tovább haladnánk nerista történetünkben, azért bemutatjuk azokat a kérdéseket, amelyek a mentegetőzés kapcsán fölbuktak bennünk mintegy az árból, miszerint a sors, illetve az évek súlya hány éves kortól determinálja az embert, hogy bunkó legyen, illetve, hogy ez akkor a család körében is – úgy mint kisonokák, egyebek – is működnek-e.

Most azonban képzeljük el Fónagy államtitkár tézisét a korról és a káromkodásról, és máris előttünk áll akármely nyugdíjas klub, ahol ezek szerint olyan párbeszédek zajlanak, hogy egy filmben végig szólnia kellene a sípnak a beszélgetéseket elfedendő, sőt, inkább egy hajókürtre lenne szükség. Tudjuk azonban, hogy ez nincsen így egyáltalán, s attól, hogy valaki megette a kenyere javát, még nem lesz ordenáré, hacsak nem méretes tapló, amit Fónagy álamtitkár „faragatlan” jelzővel definiál eufemisztikusan. De nem tartunk még a sztori lényegénél, mert a Karmelitánál zajlott a nyelvművelő akció, ahol is a Momentum kordont bontott ugyanúgy, mint annak idején Orbán egyetlenünk a Kossuth téren, mint emlékezhetünk.

Nos, azt már mindenki elfeledte, vagy, ha nem, Orbán nagyvezír tündökletes szabharcának fejezeteként maradt meg a gyöpös agyakban azzal a különbséggel, hogy egyetlenünknek akkor senki egy büdös szót nem szólt, valószínűleg ezzel is hozzá járulva ahhoz, hogy teljesen elszemtelenedjen. Mellékszálként említsük meg, hogy most azonban Hadházy képviselő ellen eljárás indult, mint kordonbontási felbujtó, Fónagy államtitkár azonban nem vele futott össze e tevékenység közben, hanem Gelencsér Ferenccel, a Momentum elnökével, s neki szólt be, amit később faragatlan öregember mivoltával magyarázott, s ekként: „Ahelyett, hogy kapálnál, baszd meg”. (Mint kitetszik, itt már nem sípoltuk ki az illetlenséget, mint a címben.)

Fölösleges is volna, hiszen így áll előttünk teljes díszben Fónagy államtitkár, akinek – ha lett volna pillanatnyi humorérzéke – Gelencsér elnök Bryan módján vágott volna vissza. Mint filmélményünkben áll, amikor Bryant (a Bryan életében) a tömegek prófétaként követve üldözik, s aztán utolérik, hősünk kétségbe esve így kiált feléjük és hozzájuk: „Menjetek a picsába”, mire a tömeg egy emberként kérdi őt, „Hogyan menjünk a picsába, mester”. No most, Gelencsér elnök is megkérdezhette volna Fónagy államtitkárt, hogyan bassza meg kapálás közben, s főképp mit vagy kit, de ez nem történt meg. Tehát Fónagy államtitkár felszólítása csak lengedezett a tavaszi szélben a Karmelita előtt.

Mint egyetlen nagy felkiáltójel, ami a „faragatlan öregemberre” mutatott. Még csak arra sem hivatkozhatott, mint annak idején Szalay Ferenc, Szolnok fideszista polgármestere, aki nyugdíjas közönségét vén kurváknak nevezte arra gondolva, hogy nincs bekapcsolva a mikrofonja. A közönség azonban nem sértődött meg egyáltalán, hanem szorgalmasan választgatja őt újra meg újra, s ez némi útmutatást ad a vén kurvának nevezett választópolgárok öntudatáról, ami a jelek szerint nincsen nekik. De nem is ez, hanem a fideszisták viszonya a külvilághoz, legyen az ellenzéki politikus, vagy nyugdíjas matróna. Hogy ennyibe veszik: baszd meg vén kurva. Ami elég lehangoló bír lenni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.