2023. április 5., szerda

ANDOR LÁSZLÓ: EGY TANTÁRGYBÓL JÓL VIZSGÁZTAK ORBÁNÉK

DELLA PODCAST / 24.HU
Műsorvezető: BAKA F. ZOLTÁN
2023.04.05.


Ez pedig az időnyerés – mondja a Della friss adásában Andor László közgazdász, volt uniós biztos, aki szerint leghamarabb az év második felében, de még inkább a végén érkezhetnek az első, részleges utalások Magyarországra az Európai Unióból. A vita elnyújtásához a gazdasági körülmények most kedvezőbbek a magyar kormány számára, mint voltak tavaly – és bár megjelentek kockázatok a bankpiaci pánik miatt, ezek nem fodrozzák a 2008-as válság szintjéig a recessziót. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának egykori tagja arra számít, hogy a támogatások elérését célzó tárgyalások során lesz annyi előrehaladás, hogy csökkenjen a felfüggesztéssel érintett pénzügyi keret. Az Európai Unió elhagyása ellen számos, mellette viszont egyetlen józan érv sem szól, ezért amikor ilyen húrokat penget Orbán Viktor, akkor a hazai nacionalista közegnek játszik – mondja. Szerinte tévedés lenne a franciákra helyezni a súlypontot a németekről a magyar kormány legfőbb uniós politikai-gazdasági szövetségesének keresésekor, mert a franciák mélyebb uniós integráció felé terelnék a közösséget, mint ami Orbánnak elfogadható. A műsorban elemezzük az unión kívüli, alternatív pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés esélyét, az eurózóna összezárását Magyarország körül, továbbá Andor László elmondja véleményét a Demokratikus Koalíció létszámgyarapító stratégiájáról az ellenzéki térfélen. Azt is megtudjuk, megkereste-e már az MSZP elnökségi tagját egy belépési nyilatkozattal Gyurcsány Ferenc.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.