2023. április 18., kedd

AZ EU-S NYOMÁS NEM VOLT ELÉG, TÖRETLEN AZ ORBÁN-KORMÁNY BEFOLYÁSA AZ ALAPÍTVÁNYI EGYETEMEK KURATÓRIUMAIBAN - A TAGCSERÉK NEM HOZTAK ÉRDEMI VÁLTOZÁST – DERÜLT KI LAPUNK KÖRKÉPÉBŐL

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2023.04.18.


Több mint két hónap telt el azóta, hogy az Európai Bizottság nyomására távozniuk kellett a kormánytagoknak a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz kiszervezett egyetemek kuratóriumaiból, és az esetek többségében mostanra már sikerült is megtalálni a helyükre a megfelelő személyeket. Az újonnan kinevezettek személyéből pedig jól látszik, hogy az Orbán-kabinet semmit nem bízott a véletlenre, a kormányzati befolyás továbbra is töretlen, csak épp magas rangú kormánytisztviselők jelenléte nélkül.

A közelmúltban történt változás például a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány élén, ahol Fükő László, a Bosch Elektromos Szerszámgyártó Kft. gyárigazgatója váltotta Varga Judit igazságügyi minisztert a kuratóriumi elnöki székben. Fükő 2020 augusztusa óta mostani előléptetéséig “egyszerű” kuratóriumi tagként vett részt az alapítvány és az egyetem irányításában. Jó kapcsolatokat ápol a kormánnyal, amit az is bizonyít, hogy idén februárban a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján összesen 10,2 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosított a Bosch két beruházásához - ezt Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be, aki 2018-ban a Bosch miskolci gyárába is ellátogatott, hogy Fükő Lászlóval közösen emléktáblát avasson a százmilliomodik kéziszerszám gyártásának alkalmából.

A gyárigazgató elnöki kinevezésével új kuratóriumi tagra is szükség volt, őt Világi Oszkár, a MOL-csoport vezérigazgató-helyettesének személyében találták meg. A K-monitor adatbázisa szerint Világi az egyik leggazdagabb felvidéki magyar, otthonosan mozog a szlovák, a magyar, a lengyel és a román politikai életben is. A szülővárosában, Dunaszerdahelyen épült stadiont Orbán Viktorral együtt tekintette meg. Korábban tagja lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának is, az intézmény weboldala szerint ezt a pozícióját újabb kinevezése ellenére továbbra is betölti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.