2023. április 4., kedd

„EGY GARÁZST NEM TUDOK VENNI EBBŐL A PÉNZBŐL BALATONFÜREDEN” – PERLIK AZ ÖNKORMÁNYZATOT A GÖRÖG FALU TULAJDONOSAI

24.HU
Szerzők: MÁZSÁR TAMÁS, FARKAS NORBERT
2023.04.04.


Balatonfüred rendezni szeretné az évek óta elhagyatott görög falu sorsát. Ehhez 30–35, a területen kisebb üzlettel rendelkező tulajdonossal kellett volna megállapodni, ám ez nem sikerült. Az önkormányzat ezért kisajátításáról döntött. Többen perre mentek az önkormányzattal, de egyelőre tehetetlenek: márciusban a Kúria is helybenhagyta a kisajátítást. Van, aki majdnem harminc éve 3 millió 600 ezer forintért vett itt üzlethelyiséget, most 5 milliót kapott érte, miközben Füreden harminc év alatt a 10–15-szörösére emelkedtek az ingatlanárak. Az önkormányzat közérdekre hivatkozik, de lakások is épülhetnek a területen.


„Mentik a menthetőt, viszik, ami mozdítható” – mondja Kreszadló Dóra, és rámutat az egyik kis ingatlanra a balatonfüredi görög faluban, aminek már se ajtaja, se ablaka nincsen. A tulajdonos felújította az apartmant, de beköltözni már nem tudott, az önkormányzat ugyanis úgy döntött, kisajátítja az ingatlanokat. A kártalanítás összegét már ki is küldték a tulajdonosoknak.

Szürke, hideg napon találkoztunk néhány elkeseredett ingatlantulajdonossal. A füredi görög falu mostanság már nyáron sem nyújt szép látványt, de a tél végén még lehangolóbb. Repedések a falakon, omló vakolat, elhanyagolt épületek. Persze vannak kivételek. Jó néhány tulajdonos rendben tartotta az ingatlanát, de az összkép elkeserítő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.