2023. április 5., szerda

IVÁNYI GÁBOR: ORBÁN LEGFEGYELMEZETTEBB SZAVAZÓI AZ ORDAS ESZMÉKET HIRDETŐK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.04.05.


Iványi Gábor elfogadhatatlannak tartja Böjte Csaba ügyét, azt, hogy gyerekeket imádkoztatott az általa ártatlannak mondott – ám terrorcselekményért jogerősen elítélt – szélsőjobboldali figura mielőbbi hazatéréséért. A ferences rendi szerzetest Orbán kedvenc erdélyi papjának is szokták nevezni, Iványi pedig úgy látja, ő vagy a lelke mélyén egyetért Budaházy György ordas eszméivel vagy amellett akar ezzel kiállni, akitől a támogatást remélheti. „Politikailag is nehéz meghatározni, hogy ma már milyen fajta ember Orbán, nem tudni, hogy egyáltalán van-e arcéle, vagy egyszerűen csak játszik az emberek érzelmeivel, a szavazatok maximálása érdekében. Azt azonban tudjuk, hogy a legfegyelmezettebb szavazói az ordas eszméket hirdető jobboldaliak, s Orbán ebbe az irányba tolta el a hajdani fiatal demokratákat is” – mutatott rá.


Nagy botrányt kavart Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes azzal, hogy felvette videóra és a YouTube-on meg is osztotta azt, ahogy öt kislányt kért közös imára a börtönben lévő Budaházy Györgyért és barátaiért, akiket szerinte ártatlanul ültettek le. Az utóbb a világhálóról törölt videón a következőket mondta a gyerekeknek: „Van egy bácsi és az ő baráti köre, Budaházy úr, aki ugye le van tartóztatva, és folyik a per, hogy kimondják az ő ártatlanságukat. És azt gondolom, hogy ez egy jó dolog, ha imádkozunk azokért, akik le vannak tartóztatva, akik be vannak zárva, de különösképpen azokért, akik ártatlanul vannak a börtönben. És nagyon nagy szeretettel kérlek, hogy ezért a Budaházy úrért, az ő barátaiért imádkozzunk, az igazságszolgáltatás minél hamarabb mondja ki, hogy igen, visszamehetnek az ő családjukhoz, gyerekeikhez, közösségeikhez.”

A botrány nyomán Böjte magyarázkodni kezdett, az RTL Híradónak például azzal próbált védekezni, hogy a vasárnapi közös imádkozáson azért beszélt a kislányoknak Budaházy ártatlanságáról, mert az ő édesapja költő volt, és egy verse miatt hét év börtönre ítélte a Ceaușescu-rezsim bírósága. A riporter kérdésére, mi alapján mondta azt, hogy Budaházy ártatlan, dacára annak, hogy jogerős ítélet született az ügyében, Böjte a következőkkel válaszolt: „Túl nagy a politikai háttér ennél az ügynél ahhoz, hogy valós ítélet szülessen.”

Azt már a Népszava szedte csokorba, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is hat év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte Budaházy Györgyöt bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt. A férfi társaival 2007 és 2009 közt Molotov-koktéllal, lőfegyverrel támadt az akkori kormánypártok, az MSZP-SZDSZ pártirodáira, valamint vezetői ellen, emellett robbantásos merényleteket is elkövettek. Felgyújtottak egy melegbárt és egy másik szórakozóhelyet, valamint egy XIII. kerületi jegyirodát és óbudai garázsában vascsövekkel véresre verték Csintalan Sándor korábbi szocialista politikust, a Hír TV akkori műsorvezetőjét. Emellett Székesfehérváron felrobbantottak egy bankautomatát, hogy pénzhez jussanak.

Böjte Csabát Orbán Viktor kedvenc erdélyi papjának is szokták nevezni. Ami tény, a magyar politikus többször is kifejezte szimpátiáját a lelkésszel (például a Facebookra is kitett látogatásokkal vagy a szintén a világhálóra feltett képekkel), és vica versa. A NER-közeli cégek, s körök is előszeretettel támogatják Böjte erdélyi alapítványait, ahogy az alábbi példák is mutatják. 2017-ben – mint az Átlátszó cikkéből kiderült – még csak 850 ezer forintot kapott az MVM-től, két évre rá a HVG arról írt, hogy 4,5 milliót, 2022-ben pedig már jócskán megemelkedett a tét, hiszen, mint a 444.hu-ból megtudhattuk, az akkor még miniszter Kásler Miklós 200 millió forintot adott Böjte egyik alapítványának (állítólag arra, hogy méltó emléket állíthasson a piski csatának). Böjte nem maradt hálátlan, például a 24.hu beszámolójában olvashattuk, 2019-ben a felcsúti Puskás Ferenc fociakadémián búcsúztatta az óévet, és azt is mondta: arra kérte a Jóistent, hogy a felcsúti fociakadémia 15 millió magyar akadémiája legyen. A lelkész amúgy mindvégig tagadta, hogy tudott volna róla, de az viszont bizonyított, hogy az árvaházában egy nevelő hosszú éveken át szexuálisan abuzált fiatal fiúkat (erről részletesen a többi között a Transtelex számolt be)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.