2023. április 17., hétfő

MUNKATERÜLETEK

A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.04.14.


Minden hónap első hétfőjén van egy olyan megbeszélésünk, amin minden fejlesztést végző munkatárs jelen van, és számba vesszük az előző hónap munkáját, kis előretekintéssel a következőre. 

Fontos ez, mert a szerteágazó területen dolgozva kell, hogy mindenki lássa kicsit a másikét is. Mert így tudjuk a hatásokat egy irányba rendezni, és így értjük meg, mennyi tényező van egy-egy tünet, esemény mögött. Így látjuk, mit, hol kell megerősíteni, visszafogni, támogatni, hogyan tudunk a legjobban hatni, egymás segítésével is.

Miközben a területek vezetői beszámolnak, én jegyzetelek. Mindig rácsodálkozom a végén: mennyi munka! Mennyi számadat, esemény, segítségnyújtás, fejlesztés…és tudom, hogy ebben nincs is benne minden, mert képtelenség lenne követni a telefonokat, messengereket, emaileket, melyek mentén megoldódnak ügyek, a megoldás felé mozdulnak el lehetetlennek tűnő helyzetek. 

Márciusra tekintettünk vissza április első hétfőjén. Kicsit írok erről, hogy érzékeltetni tudjam a munkánk komplexitását.

A Toldi Tanodában ebben a hónapban 95 alsós foglalkozás volt és 16 iskolaelőkészítő, 45 fejlesztés a családoknál a családmentorral, hetente klubszerű, közös foglalkozással. Volt egy kirándulásunk a gyerekekkel Hajdúszoboszlóra, egy képzés a NANE-val, voltak gyakornokok az ELTE-ről, egy meghívás a Wesley-re. Öröm, hogy csatlakozott egy gyerek a tanodához, aki eddig nem akart jönni, és némi aggódás is, mert egy másik, aki már elkerült a faluból visszajött, és nem tudni, mi lesz vele. Marad, vagy nem, már többször nekifutottunk ennek, nem látjuk azt sem tisztán, hol van most iskolai státuszban, sokszor volt már heteket itt, és úgy tűnik, nem hiányzik senkinek. 

A közösségfejlesztés területén 35 fős összejövetelek voltak hetente. A témák, amiről szó volt: az adományozási szabályzat szokásos évi átbeszélése, javaslatok a módosításra, majd a pénz, pénzbeosztás nehéz kérdését jártuk körbe. Persze közben volt nőnapi köszöntés is. A szintén heti rendszerességű Fiatal Anyukák Klubjában 16 anyuka vett részt a húsvéti foglalkozáson, és ebben a hónapban tervezték meg a következő időszakot, az anyák napja megünneplését, egy biciklitúrát, majd beszélgettek a különféle családtípusokról, és családrajzokat is készítettek. 

A 93 igazgyöngy-ösztöndíjas megkapta a havi ösztöndíjat, készül a hírlevél is. Három gyerekkel sikerült elindítani online korrepetálást, működik mindegyik. Egy támogatott diákunk kapott egy okos számológépet, amit kértek az iskolájában, de a család nem tudta biztosítani. Két kiemelt ösztöndíjasunk, aki joghallgatóként részesülhet ebben a kivételes támogatásban, beszámolt a támogatónak a félévi eredményeiről. 

Kríziskezelések: Volt egy csoportos élelmiszerosztás 35 családnak, mellette hét egyéni kríziscsomagot adtunk, 26 családnál váltottunk ki gyógyszert, 83 ezer Ft értékben, két esetben segítettünk fogamzásgátlóval, egy műtött lábhoz szükséges speciális segédeszközbe szálltunk be 20 ezer Ft-tal. Ruhaadomány ment 26 helyre, babakocsi most hét családhoz, bicikli egyhez. A toldi 11 család, ahol három év alatti gyerek van, hetente kap 14 pelenkát, mellettük három csomaggal segítettünk más településre is. Megkezdtük a szervezését egy kutatásnak, ahol a női egészséggel kapcsolatos interjúkat készítenek majd. Volt egy személyszállításunk a megyei pedagógiai szakszolgálathoz, máshogy nem tudta a család megoldani. Két védőnő is fordult hozzánk, egyikük egy spirálban kért segítséget az egyik anyukának (nagyon felment az ára!), a másik élelmiszercsomagot egy ikerbabás családnak. Lett egy új kismamánk, és egy kisbaba is született, mindkét helyen segítséget kértek. Jelentkeztek sorra húsvétra egyéni támogatók is, konkrét gyerekhez, családhoz, ezeket is csatornázzuk be, folyamatosan. Megkeresett bennünket egy lány, nehéz családból, kiváló érettségi bizonyítvánnyal, tanulni szeretne, próbáljuk keresni neki a lehetőségeket. 

A toldi kríziskezelésben márciusban 31 gyerekgyógyszerben, két felnőtt gyógyszerben segítettünk, nyolc gázpalackot, két szülinapi tortát vittünk ki, és hatszor adtunk egészségügyi betétet. 42 zsák szalmabrikettel is segítettünk annak, aki kérte. 

A művészeti iskolában a szokásos órarend szerint ment a munka, volt egy ped.1-es sikeres minősítésünk, egy Víz világnapi videónk, egy megyei rajzverseny, két online-akadémiás konzultációnk. Indul a Tesco-pályázaton támogatást nyert projektünk, a nevelőotthonos gyerekekkel. Készülünk négy májusi kiállításra is, különböző helyszíneken. 25 rajzpályázatra küldtünk rajzokat, kilenc díj érkezett ebben a hónapban. 

24 adománycsomag érkezett az alapítványhoz, kettőt személyesen hoztak el. Ebben a hónapban két családsegítőnek adtunk 15-20 zsák adományruhát. Készülődünk két céges CSR napra, ennek a menetét is átbeszéltük. A társadalmi vállalkozásunkban kétmilliós bevétel volt ebben a hónapban, ebben jelentős részt képviseltek a decathlonos tornazsákok. Több iskolának, óvodának készítünk ballagótarisznyákat. Tervezünk egy varrótanfolyamot a toldi munkatársainknak. Elkészült az önkéntes adatbázisunk új rendszere, céges támogatással. 

Mennek az egyetemi kurzusok is, ebben a hónapban három gyakorlósunk is volt és hat szakdolgozóval konzultáltunk . Céges rendezvényre, konferenciára, megbeszélésre öt esetben kaptunk meghívást, két riport volt velünk, és több megbeszélés különféle hálózatokban. 

Nos, kb. így néz ki számokkal egy átlagos hónap az Igazgyöngyben. Oktatás, egészségügy, szolgáltatások elérése, kríziskezelés, családgondozás, közösségfejlesztés, segítségnyújtások, munkahelyteremtés, intézményi együttműködések, ügy-képviselet. Minden hatást egy irányba próbálunk terelni. A változások felé.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.