2023. április 30., vasárnap

ŐK VITTÉK A PÁPÁHOZ A HAJLÉKTALANOKAT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2023.04.30.


A Sant’Egidio közösséget, amely az őskeresztények lelkületével hétről hétre hajléktalanokat látogat, szegényeket, menekülteket segít Budapesten, Pécsen és Monoron, korábban a Válasz Online hasábjain is bemutattuk. A közösség tagjai szombaton találkozhattak a pápával, s most lapunknak számolnak be az élményről.

„Aki nem szereti testvérét, akit lát, az nem szereti az istent sem, akit nem lát” – mondta Ferenc pápa budapesti látogatásának második napján, a szegényekkel, hajléktalanokkal teli Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a Rózsák terén. A puritánságáról híres Bergoglio, letudva a protokolláris találkozókat, a második napot azok között töltötte, akiknek a sorsát a leginkább a szívén viseli. Így történhetett, hogy a szegényeket gyámolító Sant’Egidio közösség magyar tagjai is válthattak néhány szót a Szentatyával.

Szőke Péter személyesen számolt be a Szentatyának a római alapítású társaság magyarországi tagjainak a három „p” (pregere – imádság, poveri – barátság a szegények iránt, pace – béke) jegyében végzett munkájáról. A hazai csoport alapítója családja körében beszélt a pápával, akinek a holokausztot túlélő Fahidi Éva könyvét és egy Sztehlo Gábor embermentő munkásságáról szóló kötetet nyújtott át, egy ukrán menekült gyerekek által készített kép kíséretében... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.