2023. április 30., vasárnap

TÖBB MUNKAHELY KELL, DE FŐLEG JOBB

HÍRKLIKK
Szerző: ANDOR LÁSZLÓ
2023.04.30.


Az Európai Unió most, 2023 tavaszán érte el a 75 százalékos foglalkoztatási szintet. Ezt a célt még 2010-ben tűztük ki, az Európa 2020 stratégia jegyében. Sokan kételkedtek abban, hogy egyáltalán reális-e egy ilyen célkitűzés. A valóság azt mutatja, hogy a cél elérhető volt, de a 2010-es évek elejét meghatározó, elhúzódó pénzügyi és gazdasági válság miatt több időre volt szükség az eredetileg feltételezettnél.


A félreértések elkerülése végett tisztázni kell, a 75 százalékos foglalkoztatás nem azt jelenti, hogy a munkanélküliség 25 százalék lenne, mert az utóbbi számításánál tekintetbe kell venni, hogy a munkaképes korúak között (20-64 éves korosztály) sokan inaktívak: például egyetemen tanulnak, szülési szabadságon vannak, vagy korábban mentek nyugdíjba a szokásosnál. Emiatt a 75 százalék valóban jelentős lépés a teljes foglalkoztatás felé, hiszen a nagy pénzügyi válság (2009) előtti 68 százalékos szinthez képest ez egy igen nagy ugrás másfél évtized alatt, amikor a gazdaságot több sokk is érte (legutóbb a világjárvány és a háború).

Kérdés azonban, hogy a mennyiségi ugrás a minőséget is javítja-e. Ebből a szempontból a kép összetett, és nem feltétlenül pozitív. Elméletileg a magasabb szintű foglalkoztatás javítja a dolgozók alkupozícióját, és tény az, hogy a legutóbbi években a bérdinamika a legtöbb országban javult. Hogy a növekvő átlagbérhez a legalacsonyabb jövedelmű csoportok is fel tudjanak zárkózni, az EU a minimálbérek koordinációjáról szóló irányelvvel segíti (ami minden tagországra nézve kötelező, és a kollektív alku hatósugarának bővítése felé tereli a tagországokat)...


Egy hozzászólás uitt:

Hedvig Kocsisné Farmosi

Több évtizednyi, a munkaügyi szervezetben eltöltött idő után, bátran mondhatom: olyan nincs, hogy teljes körú foglalkoztatás. Addig, amíg a Központi Statisztikai Hírhamisító társaság, trükközik a számokkal, ki lehet mutatni némi pozitívumot: dolgoznak a közmunkások, ha valaki egy hónaban, akár egy napot munkában töltött, az már foglalkoztatott, beszámítódnak az ingázók, a vendégmunkások, stb. Szóval, véleményem szerint, siralmas a helyzet. Nemcsak arra gondolok, hogy a munkaerő-kereslet és a kínálat, nem találkozik, aggasztó a munkalehetőségek hiánya. Igen, jó szöveg, ezt mindig, mindenki elmondja, hogy több munkahely kellene, de könyörgöm, melyik befektető jön szívesen egy olyan országba, ahol bizonytalanok a viszonyok, a kormányt nem szakemberekkel,hanem pártkatonálkkal töltötték meg, ahol csak annak van szabad útja, aki hízeleg, korrumpál és lefekszik a kormány illetékes elvtársának? Ahol éjszaka hoznak törvényeket, amelyet a biodíszletek, kérdés nélkül, egöntetűen, megszavaznak? Szóval: amíg ez a banda muzsikál, kérem szépen, addig nincs remény: nem jönnek, csak csöpögtetve az uniós támogatások, a magasan kvalifikált munkavállalók, elvándorolnak, a fiatalok, jövőkép hiányában, külföldön tanulnak, és onnan, általában, vissza sem jönnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.