2023. május 11., csütörtök

ÁGH ATTILA: MAGYARORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA AZ AUTOKRÁCIA KÉT PÓLUSA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2023.05.11.



Változhat-e a magyar-szlovák viszony az új pozsonyi miniszterelnök kinevezése után – tette fel a kérdést Ágh Attilának a Hírklikk. A politológus szerint a két ország között nem igazán volt jó kapcsolat, ezen nem fog változtatni az sem, ha Ódor Lajos lesz a szakértői kormány vezetője mintegy fél évre. De az sem, hogy a szeptemberi szlovákiai választásokon önálló magyar párt is indul. Arról se feledkezzünk meg, hogy a lelépő szlovák külügyminiszter nagyon sokszor tett igen éles kritikai megjegyzéseket az Orbán-kormány viselkedésére főleg Ukrajna ügyében és az Európai Unióhoz való viszonyában.


Ágh Attila szerint azért nehéz megmondani, hogy generál-e változást az új pozsonyi miniszterelnök a szlovák-magyar kapcsolat minőségében, mert a magyar rendszer túl stabil, a változás és a külső ráhatás lehetősége is nagyon alacsony. A szlovák helyzet ebből a szempontból pontosan az ellenkezője. Ott egy nagyon instabil politikai rendszer van, sok változás történhet külső hatásra.

A politológus azonban úgy látja, hogy különösebben most az sem számít, hogy Ódor Lajos magyar nemzetiségű szlovák állampolgár lesz a szakértői kormány vezetője mintegy fél évre. Nem játszik szerepet azért sem, mert a két ország vezetése közötti viszony nem volt igazán jó. Emlékeztetett arra, hogy a lelépő szlovák külügyminiszter nagyon sokszor tett igen éles kritikai megjegyzéseket az Orbán-kormány viselkedésére főleg Ukrajna ügyében és az Európai Unióhoz való viszonyában. Amit nem fog befolyásolni valószínűleg az sem, hogy a szeptemberben várható választásokon egy önálló magyar párt is indul, bár szerinte nem valószínű, hogy be is kerülnek a szlovák parlamentbe. „Tehát egészében azt mondanám, hogy nem fogja fontos hatás érni a magyar- szlovák kapcsolatot.”

Ha rétegeiben nézzük a kérdést – gondolkodott tovább hangosan Ágh Attila –, akkor nagyon érdekes tanulságokat láthatunk, mert a V4-ben, a politikai, parlamenti pártrendszerben szélsőséges esetek vannak. Eszerint van az arányos választási rendszer, amelynek az összes hátrányát kiélvezik a szlovákok. Ezzel szemben van a koncentráltabb, egy bizonyos többségi választási rendszer – azon belül is egy kétharmados alkotmányos elrendezés a választások eredményeként – aminek az összes hátrányát kiélvezik a magyarok. Ez két különböző pólus a világban és Közép-Európában is. Mind a kettő nagyon káros eredményekre vezet mind a két országban. Tehát a V4-országok között van egy tökéletes autokrácia, ez Magyarország, hiszen a társadalom minden területét ellenőrzi a kormány, teljesen meghódította a legkülönbözőbb társadalmi szférákat és összefogja azokat. Szlovákiában ezzel szemben van egy teljesen szétdarabolt pártrendszer, egy teljesen bizonytalan és hullámokban állandóan változó kormányzat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.