2023. május 17., szerda

ÍGY LESZ LAKÓPARK AZ ERDŐBŐL – NAGYBERUHÁZÁS KÉSZÜL A VÁROS EGYIK LEGÉRTÉKESEBB TELKÉN A NORMAFÁNÁL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2023.05.17.


Hetvennyolc lakást tartalmazó, három nagy tömbből álló lakóparkot építenének fel az egykori KISZ-óvoda telkére a Normafánál. A nemzeti parki terület a szomszédos csillebérci úttörőtáborhoz hasonló módon került ki a köztulajdonból a rendszerváltáskor, vélhetően jogtalanul – vette észre a Válasz Online. Visszaszerzéséről azonban az állam a 2000-es években megfeledkezett, és a kerület apró lépésekkel mindig úgy módosította az építési szabályokat, hogy a telek egyre közelebb kerüljön ahhoz, hogy lakópark épülhessen rajta. Tanulságos történet arról, hogyan fogy el a budai hegyek zöldje még a legértékesebb természeti területeken is.


Amikor ez a cikk megjelenik, éppen közmeghallgatást tartanak a Városmajori Gimnázium dísztermében egy olyan beruházásról, amely – ha megvalósul – látványos természetrombolást jelent majd a főváros legkedveltebb kirándulóhelyén, a Normafánál. Egyáltalán nem váratlanul, a semmiből érkezik a projekt, amely 78 lakást tartalmazó lakópark, vagy inkább egyetlen óriási, látszólag különálló házakból álló épületmonolit felhúzását jelenti a Konkoly-Thege Miklós úton, a Gyermekvasút csillebérci megállója mellett. Az építkezés tulajdonképpen logikus végjátéka lenne a rendszerváltás óta tartó folyamatnak, amelynek során a közvagyon előbb magántulajdonná alakult, aztán a szabályozási környezet is úgy változott meg szép lassan, hogy lakóparkot lehessen felhúzni az erdőből kihasított, döntően még ma is fás telekre. Ez a város egyik legértékesebb ingatlana: közel egy hektár jól megközelíthető, beépítetlen terület Buda zöld tüdejének közepén, exkluzív környezetben, beépítési mutatói pedig a kerület sajátos hozzáállása miatt igen liberálisak. Az egyetlen szépséghiba, hogy egy az egyben a Budai Tájvédelmi Körzet része, valamint európai uniós Natura 2000 védelem alatt áll. Hogy a természetvédelmi oltalom elvileg létező legmagasabb szintje mennyit ér manapság Magyarországon, azt nehéz lenne megjósolni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.