2023. május 11., csütörtök

MAGYARORSZÁG EURÓPA BIZTONSÁGÁNAK TRÓJAI FALOVA?

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2023.05.11.


Orbán Viktor látva Putyin hatalmának erózióját új szövetségeseket keres, Kína felé kacsintgat. A Kínai Kommunista Párt pedig ki fogja használni, hogy nem lojális a NATO iránt – írja a The Hill. A kínai Eve Energy részfényárfolyama megugrott, miután bejelentették a debreceni akkugyár megépítését. Magyarország, egyedüli EU-tagként még nem írta alá a Belarusz emberi jogsértéseiről és elnyomó törvénykezéséről szóló EBESZ-jelentést. Lemondtuk a 2024-es Műkorcsolya EB megrendezését. Nemzetközi lapszemle.

A kínai Eve Energy részvényárfolyama először 6 százalékkal megugrott, majd 3,6 százalékos pluszban zárt miután kikerült a híráramba, hogy a cég 450 ezer négyzeméteres területvásárlási szerződést véglegesített Debrecenben az önkormányzattal az újabb akkumulátorgyár számára – írja a Yicai Global kínai gazdasági hírportál. Egy részvény ára a nap végére több mint 9 dollárt ért. A területet 14,2 millió dollárért, mintegy 4,8 milliárd forintért kapta meg a cég. Az előszerződést tavaly márciusban kötötték meg az üzletfelek. Azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra az Eve Energy, hogy mennyit költ magára az építkezésre, de a Reuters tudni véli, nagyjából 1,1 milliárd dolláros költséggel számolnak. Az Eve Energy éves nyeresége 119 százalékkal megugrott a tavalyi első negyedévhez képest, bevétele pedig 66 százalékkal nőtt, ami így elérte a 1,6 milliárd dollárt. 

Magyarország visszalépett a 2024-es Műkorcsolya Európa Bajnokság megrendezésétől az Ukrajnában dúló háború gazdasági hatásaira hivatkozva – írja például a Connecticutban megjelenő News Times. A szervezők bajban vannak, mert januárig kevés idő maradt új házigazdát találni. Az AP tudósítása szerint erre a sportágra nincs elég fedezete a magyar kormánynak. Az írás emlékeztet, hogy az idén Finnország volt a Műkorcsolya-EB házigazdája. Az oroszokat, akik a sportág európai nagyhatalmának számítanak, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) kizárta a versenyekből az Ukrajna elleni agresszió okán.

Látva Putyin hatalmának és háborús stratégiájának erózióját, a Putyin-barát Orbán Viktor új szövetségeseket keres – írja az amerikai The Hill. Orbán 2010 óta építi orosz kapcsolatait, de ezzel egyidőben igyekezett mindig két kapura játszani, nem véletlenül minősítik úgy, mint a nyugati demokratikus érdekek és értékek szabotőre. Azonban az oroszok 2022-es inváziója óta az a legszembetűnőbb, hogy néma volt, amikor Oroszország egy szuverén ország földjét annektálta, ugyanakkor szándékosan terjesztette az orosz propagandát belföldön és külföldön egyaránt. Többek között azt, hogy az Egyesült Államok próbál új háborút indítani. Kilenc hónapba tellett, míg ratifikálta parlamentjével a finnek NATO-tagságát, de a svédeké még mindig késik.

A cikk kiemeli, tavaly decemberben az európai vezetők óriási csalódására Budapest blokkolta a Kijevnek szánt eddigi legjelentősebb, közel 20 milliárd dolláros segélycsomagot. Megromlott a kapcsolata a V4-ekkel, olyannyira, hogy a védelmi miniszterek találkozóját lefújták, mert a cseh tárcavezető úgy fogalmazott: roppant "sajnálatos az, Magyarországnak fontosabb az olcsó orosz olaj, mint az ukránok vére". A Hill szerint, ha Orbán tovább folytatja ezt a kettős játékot, akkor eddigi nyugati és szomszédi kapcsolataiban helyreállíthatatlan károkat fog okozni. Nos, akkor merre is néz új szövetségesek után? Noha azt mondja Orbán, hogy számára az uniós szálak elszakíthatatlanok, mégis a Közel-Kelet és Ázsia felé kacsintgat, értve ezalatt Törökországot és Kínát, ám ezzel újabb kihívások elé állítja a Nyugatot. A Kínai Kommunista Párt is ki fogja használni, hogy Orbán nem lojális a NATO iránt, mint ahogy tette és teszi ezt Putyin az elmúlt évtizedben. Orbán és Peking kapcsolatának általános pályája egyértelmű: Budapest az európai biztonság trójai falova – véli a cikk szerzője.

Magyarország egyelőre nem látta el kézjegyével azt az Európai Unió 26 tagállama által már aláírt, a Belaruszban három éve folyó emberi jogsértéseket taglaló jelentéstervezetet, amit holnap prezentálnak az EBESZ Állandó Tanácsának ülésén Bécsben – írja az orosz nyelvű Euro Radio Rikard Jozwiak, a Szabad Európa újságírójának tweetje alapján. A jelentés az emberi jogok nagymértékű megsértése mellett, az elnyomó jogszabályi változásokat is dokumentálja.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.