2023. május 1., hétfő

MIHÁLYI PÉTER: A FIDESZ GAZDASÁGÁTALAKÍTÁSA MÖGÖTT AZ ELITCSERÉRE TETT KÍSÉRLET ÁLL, DE A KÍSÉRLET ELBUKOTT

QUBIT
Szerző: SZABÓ ATTILA
2023.05.01.


Az elmúlt bő száz évben számos kísérlet történt a nemzeti vagyon újraelosztására Magyarországon. Mihályi Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára tavaly októberi akadémiai székfoglaló előadásában ezek közül a legutóbbi kísérletre, a 2010 óta kormányzó Fidesz által létrehozott nemzeti együttműködés rendszerére koncentrált. Az előadás írott változatát április elején tette közzé a Közgazdasági Szemle.

Mihályi szerint az elmúlt bő évtizedben nem mást láthatunk, mint azt, amiről Orbán Viktor miniszterelnök 1998-ban, a Fidesz első hatalomra kerülésekor azt mondta, hogy „több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás”. A gazdaságban és a társadalomban nagyon komoly és tudatos átrendezés zajlik már az első Orbán-kormány hatalomra kerülése óta; az elmúlt évtizedben csak a közjogi berendezkedésben alapvető változások mentek végbe.

A kormány

- 2010-ben átszabta a jogalkotási törvényt,

- 2011- ben leváltotta a Legfelsőbb Bíróság elnökét,

- 2013-ban a választási törvények és részletszabályok módosításával csökkentette az országgyűlési képviselők számát,

- 12 év alatt 300 alkalommal módosította a választások lebonyolítására és a pártok finanszírozására vonatkozó szabályokat,

- az Országgyűlés jelentőségét több jogszabály módosításával lenullázta,

- érvénytelenítette a 2012 előtti alkotmánybírósági döntéseket,

- ellehetetlenítette a népszavazás jogintézményét,

- 2022 végéig 1,2 millió külföldön élő magyarnak adott állampolgárságot és ezzel választójogot,

- korlátozta a sztrájkjogot és a civil szervezetek működését,

- a bírák, ügyészek és közjegyzők nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállításával, 231 bíró és 107 ügyész azonnali felmentésével, a maga képére formálta az igazságszolgáltatást és a bűnüldözést,

- az Alkotmánybíróság működési rendjének átalakításával ellehetetlenítette a kormányzat alkotmányos kontrollját,

- a legfontosabb közszolgáltatások (közoktatás, egészségügy, közmű-kommunális ellátás) ágazati szabályainak módosításával elérte, hogy az önkormányzatok feladatai és forrásai 30 százalékkal csökkentek, a kiadások GDP-hez viszonyított részaránya 12-13 százalékról 2014-re 7,6 százalékra csökkent, és ezzel Magyarország bekerült a leginkább centralizált országok csoportjába,

Mihályi szerint ez a fajta centralizáció jelentősen átrajzolta Magyarország közjogi térképét, és azt mutatja, hogy a kormányon lévők nem értik vagy legalábbis nem akarják elfogadni, hogy az állam mindenképpen rossz tulajdonos. A közgazdász az állam rossz gazda mivoltát Kornai János fél évszázaddal ezelőtt érvelésével magyarázza, ami szerint a puha költségvetési korlát miatt az erőforrások mindig elfolynak. Ha az állam a gazdája valaminek, akkor az államon belüli érdekeltek törvényszerűen kiharcolják az értelmetlen, pazarló, nem gazdaságos finanszírozást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.