2023. június 14., szerda

LEGENDÁS GÁTLÁSTALANSÁGA SOKAKAT ELBŰVÖLT – A „LOVAG” HATÁSA ORBÁN VIKTORRA ÉS A MAGYAR VALÓSÁGRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2023.06.13.


Szerdán helyezik örök nyugalomra Silvio Berlusconit. A hétfőn, 86 éves korában elhunyt háromszoros olasz miniszterelnök a világpolitika egyik legszínesebb egyénisége volt, sok tekintetben korát megelőző alakja a mára befutott, sikeres politikustípusnak. Orbán Viktor nem csak élete egyik legnagyobb élményét köszönheti neki. Politikai mintákat is.


A hétfőn elhunyt Silvio Berlusconi volt a nyugati világ első olyan multimilliomosa, aki azzal vált népszerűvé, hogy az elitet gyalázta, és olyan durvákat mondott, amilyeneket komoly politikustól addig aligha hallottak az emberek. Azaz: 25 évvel előzte meg Donald Trumpot. Utóbbi akár ma is meríthet némi nyugalmat abból, ha végigtekint olasz kollégája életútján. Berlusconi ellen közel negyven büntetőügy indult, többek között adócsalásért, korrupcióért, a bíróság megvesztegetéséért, fiatalkorú prostituált szolgáltatásának igénybe vételéért, de minden eljárás és botrány ellenére a politika élvonalában maradt. Tavaly szenátorrá, 2019-ben EP-képviselővé választották, és korábban ő viselte a leghosszabb ideig a miniszterelnöki tisztséget Olaszországban a második világháború óta. Az iraki háború idején ifj. Bush elnök pincsijének gúnyolták, mert egyetlen nyugat-európai vezetőként kiállt az iraki háború mellett. Az utóbbi időben pedig Putyin ölebének, mert az ukrajnai háború ellenére is barátjának nevezte és méltatta az orosz elnököt.

ITT OLVASHATÓ

Berlusconi legendás gátlástalansága sokakat elbűvölt. Amikor egy élő interjúban megkérdezték, nem szégyelli-e, hogy olyan törvényeket fogadtat el kormányfőként az olasz parlamenttel, amelyek személyes érdekeit szolgálják, azzal vágott vissza: a legutóbbi ülésszak 305 törvényéből csak három volt ilyen. Az egyik közülük egyébként arról szólt, hogy lerövidítette egy olyan bűncselekmény elévülési idejét, amivel éppen vádolták, és így véget vetett a saját perének. Politikai pályafutása kezdetén megkapta a „Lovag” becenevet, amit sokáig használt rá az olasz sajtó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.