2023. július 30., vasárnap

A KORMÁNYZATI MAGÁNGÉP-HASZNÁLAT JÓL LEKÖVETI A KÖZVAGYON FOSZTOGATÁSÁT

G7.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.07.30.


Az utóbbi években a magyar politikai és gazdasági elit, valamint a politikai elit hirtelen meggazdagodott családtajgainak körében is feltűnően megnőtt a magánrepülőgép-használat népszerűsége.

Ez nem ismeretlen dolog a világban, sőt Magyarországnál jóval szegényebb országokra is jellemző, hogy a magánrepülőzés és a luxusfogyasztás más feltűnő formái nagy népszerűségnek örvendenek a politikai elit és kapcsolt részeik körében. A londoni King’s College kutatói szerint ezen repülőutak követése és elemzése a kleptokrata, azaz az államkasszát magáncélokra használó rezsimek működésébe is mélyebb betekintést adhat, és a közös minták feltárása mentén a közvagyonnal való visszaélés különböző formáira is indirekt bizonyítékot szolgáltathat.

Mamadou Sacko, Pierre-Louis Vézina és Inês Conde egy közelmúltbeli összefoglalójában például az egyes fejlődő országok vezetésének magánrepülő-használatát vetette össze az adott országok egyes gazdasági jellemzőivel, és arra jutott, hogy a kőolajban és földgázban gazdag, de kevés belső fékkel és egyensúllyal találkozó rezsimek vezetői feltűnően sokat járnak nagy nemzetközi pénzügyi központokba.

Genf, Bázel, London

A kutatók a Dictator Alert nevű közösségi projekt által begyűjtött adatokat nézték át, amelyek autokratikus rezsimek elitjének globális pénzügyi központokba – egyebek mellett Genf, Bázel, Párizs, London, New York – tartó repülőútjait követi nyomon. Ezeket a repüléseket az érintett országok nyersanyagvagyonával vetették össze, miután ez hagyományosan jó indikátora a kleptokráciának: skandináv közgazdászok egy 2017-es tanulmányban arra jutottak, hogy a fejlődő országokban az állami olajbevételek nagyjából 15 százaléka megy közvetlenül a rezsim zsebébe, és az olajár duplázódása jellemzően 22 százalékos növekedést hoz az ilyen pénzügyi központokban parkoltatott vagyonban.

Az összevetésből az jött ki, hogy népszerű globális pénzügyi központokba tett magánrepülős látogatások mértéke erős összefüggést mutat az adott ország kőolaj-vagyonával. A legnagyobb magángép-használók az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Szaúd-Arábia és Bahrein, és természetesen az orosz és az azeri elit is rengeteget utazott Genfbe, Párizsba és Londonba magángépein, legalábbis 1999 és 2022 között, amely évekből az adatok származnak.

Ennél is érdekesebb, hogy kiemelkedő a fentieknél jóval szegényebb afrikai olajdiktatúrák magángép-használata is: Gabon, Egyenlítői Guinea, Angola és Líbia is az élmezőnyben szerepel. Míg Oroszországban vagy Szaúd-Arábiában egy jóval nagyobb gazdaság népesebb elitje repülőzik, addig Afrikában sokkal alacsonyabb fejlettségi szint és sokkal mélyebb társadalmi nélkülözés mellett egy jóval szűkebb elit használja magáncélra az ország erőforrásait...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.