2023. július 18., kedd

ITT A FELMÉRÉS, A PROPAGANDÁT MÁR A PIACI GÁZÁRAK TÖBBSZÖRÖSÉT FIZETŐ KORMÁNYPÁRTIAK IS EGYRE KEVÉSBÉ HISZIK EL

NÉPSZAVA
Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2023.07.18.


A brüsszeli szankciók ügyében azonban júniusra összezártak - derül ki a Publicus által készített felmérésből. Az átlag felett fogyasztók egyre nehezebben fizetik a megugró számlákat.


Júniusban tovább fokozódott a kormánypártok hívei körében a rezsipropagandával kapcsolatos zavar - derül ki a Publicus Intézet lapunk számára készített, júniusi, reprezentatív felméréséből. Eszerint a januári 19, illetve a májusi 34 százalék után júniusban már a Fidesz-KDNP-szavazók 36 százaléka látta úgy, hogy az energiaárak miatt az Orbán-kabinetet is terhelheti felelősség. A felvetést elutasító kormánypártiak aránya, egyszersmind, a januári 69 százalékról mostanra 60 százalékig apadt. Az ellenzékieknek viszont a januári 93 után ma már 98 százaléka osztja ezt az álláspontot. Igaz, a politikailag bizonytalanok esetén az arány a májusi 83 százalékról 81 százalékra apadt, a felvetést elutasítók aránya pedig körükben 7-ről 13 százalékra nőtt.

A „brüsszeli szankciók” megítélése tekintetében ugyanakkor a kormányoldal a jelek szerint a nyárra összezárt. Míg a propaganda eme, változatlanul központi, szakértők által ugyanakkor sokszorosan cáfolt tételét májusig szintén egyre kevesebb hívük okolta a megemelt energiaárakért, az arány körükben júniusra 87 százalékig ugrott. Az ellenzékiek és a bizonytalanok szintén egyre kevésbé hiszik el ezt az értelmezést. Furamód ugyanakkor Oroszországot is egyre kevesebben tartják felelősnek a megemelt rezsiért. Arányuk az ellenzékiek körében csökkent a legnagyobb mértékben - 68-ról 58 százalékra -, illetve a bizonytalanok két százalékkal még a 48 százaléknyi Fidesz-KDNP-szavazónál is kisebb arányban osztják ezt a nézetet.

Arra a kérdésre, hogy az Orbán-kormány csökkenthetné-e a lakossági piaci energiaárakat, a Fidesz-KDNP-tábor szintén a zavar jeleit mutatja.

Míg májusban, fokozatos emelkedést követően, a kormányszavazók fele már igennel felelt a kérdésre, addig arányuk júniusban 43 százalékra zuhant és öt százalékponttal a nemet válaszolók aránya is 42 százalékra nőtt, amiként körükben a bizonytalanok aránya is bővült. Az ellenzékiek és a bizonytalanok egyre elsöprőbb aránya, 85, illetve 80 százaléka szintén osztja ezt a véleményt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.