2023. július 31., hétfő

MA NYÍLT VOLNA ÚJRA, DE LÁZÁR KIVÉGEZTE – BÚCSÚ AZ EGYIK LEGÍGÉRETESEBB VASÚTVONALTÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2023.07.31.


Végigjártuk a bezárásra ítélt Balassagyarmat–Ipolytarnóc vasútvonalat, ahol július 31-én, azaz ma indult volna újra a forgalom egy nagyobb pályajavítás után. Megtehettük volna, hogy utolsó kör-cikket írunk a kilenc vonal valamelyikéről, ahol az utolsó hétvégén is jártak a kis piros motorvonatok, de ennek a szakasznak az ügyét tanulságosabbnak gondoljuk. Lázár János döntésével ugyanis szétfoszlik az évtizedes álom, hogy egyszer újra vasút közlekedhet Nógrád szlovákiai és magyar része között. Pedig a sínek megvannak és a vonal egy részére még fenntartási kötelezettsége is van a magyar államnak egy nemzetközi szerződés miatt. A kormány azonban a közöny sok évtizedes hagyományát követi: egyszerűen sorsára hagyja a trianoni határ miatt a peremre szorult régiót.


Ma közlekedik utoljára vonat azon a tíz mellékvonalon, amelyeken Lázár János közlekedési miniszter döntése nyomán augusztus 1-től megszűnik a forgalom. A 78-as számot viselő Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonalon viszont ez a dátum eredetileg egész másról szólt volna: a forgalom éppen ezen a napon indult volna újra, miután elkészült a pálya egy részének felújítása. Az ipolytarnóci vasútvonalon ugyanis június 9-én a megáradt Bertece-patak elmosta a pálya alépítményét, és a vonal használhatatlanná vált, az egyik kis piros Bzmot motorvonat az ipolytarnóci végállomáson ragadt, és csak nagy kerülővel térhetett vissza. Másfél hónappal ezelőtt azonban még a MÁV-nál sem tudta senki, hogy a magyar állam hamarosan pontot tesz a 78-as vonal történetének végére, ezért annak rendje és módja szerint nekiálltak a károk kijavításának.

Ennek a munkának kellett elkészülnie mostanra, ezért az állomásokon kétféle hirdetmény van kiragasztva: az egyik szerint július 31-ig vágányzár miatt a személyvonatok helyett vonatpótló buszok közlekednek, a másik viszont már arról értesíti az utasokat, hogy augusztus 1-től a személyforgalom megszűnik, és előreláthatóan december 9-ig buszokkal utazhatnak. December 9-én lesz a következő vasúti menetrendváltás, de nyilván nem a Bzmotok térnek majd vissza, hanem esetleg a vonatpótló buszokat ritkítják tovább. Az ipolytarnóci vasútvonal mentén lakók mindenesetre már másfél hónapja szokhatják a vonatpótlást, az ideiglenesnek szánt intézkedés véglegesedik. Naponta négy buszpár fordul a két végállomás között, Balassagyarmatról kora hajnalban, reggel, kora és késő délután indul el egy-egy járat. Ugyanakkor, mint korábban a vonatok. Praktikusabbak a Volán-járatoknál, mert a térség buszközlekedése széttagolt, a buszok Szécsényben vagy Salgótarjánban átszállásra kényszerítik az utasokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.