2023. július 15., szombat

NYOLCSZÁZEZER FICCS

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2023.07.14.


...Az unió természetesen megnyithatja a visszatartott forrásokat, és abból áttételeken keresztül javulhat a pedagógusok jövedelme, de közvetlenül fizetésemelésre az unió nem tett ígéretet. Az oktatás korszerűsítésére igen, de közvetlenül fizetésemelésre nem. A pedagógusok jövedelmi viszonyainak rendezésére ennek a kormányzatnak hasonló pártösszetételű elődjeivel együtt tizenhárom éve volt, ráadásul olyan időszakban, amikor mást sem hallhattunk, mint hogy szárnyal a gazdaság, Európa motorja vagyunk, az effajta diadalmas jelentésektől azonban az oktatásügy helyzete nem javult. Most ugyanazoktól a kormánypolitikusoktól, akik a diadaljelentéseket pufogtatták, annyit hallani, hogy az ellenzék megfosztaná a tanárokat a lehetőségtől, hogy nyolcszázezer forintot keressenek.

Hát akkor most már a kormányerő daliás előretörésének útjában semmi és senki sem áll, föl a nyolcszázezer forintos pedagógusfizetésekre! Különösebb kockázat nélkül is belátható, hogy ebből semmi nem lesz – sajnos. Ha tizenhárom évnyi regnálásuk idején semmit sem tettek ez ügyben, ugyan miért tennének most?

Ugyanez a halandzsa folyik a nyugdíjak reálértékének megőrzése tekintetében. A kormány legnagyobb teljesítménye annyi, hogy még mindig azt szajkózza, a szocik elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat. Ezt elég sokan elhiszik. Semmi egyéb nem kell hozzá, mint törzsi szimpátia, vagy ugyanez a másik oldalról: törzsi ellenszenv. Hogy a pénz ettől nem lesz több, nem érdekes. A kormányfő január elején rezgő hangon jelentette be: „Most írtam alá a törvényt a nyugdíjak 15 százalékos emeléséről.” Ez jól hangzik, csak közben júliusra 25 százalék körül van az infláció. Sebaj, a nyugdíjasok majd megfinanszírozzák az inflációs bajok megoldását: volt szó évközi kiegészítésről, most ezek a hangok haloványok, számítások szerint az érdemi kiegészítés mintegy százötvenmilliárd forint lenne, ennek azonban a rekordgyorsasággal elfogadott költségvetésben nincsen nyoma. Lehetne éppen találni, de a politikai gyakorlat az, hogy majd akkor, ha valamilyen választás jön, és egy csomagban mintegy közérzetjavító intézkedésként valamit nyomnak a nyugdíjasoknak. Tipikus felvétel róla az a 2021. október 14-én publikált videó, amelyen Orbán Viktor néhány idős ember (például Feri bátyám) társaságában jókedvűen borozgat és pogácsázik. A miniszterelnök ekkor közölte, hogy „van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy nyolcvanast, és a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit. Még azért küzdenem kell kicsit, mert ne kétheti legyen, hanem egyhavi, de rajta vagyunk a szeren. Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán.”

Vagy ugyanebből a műfajból 2017-ben egy másik darab: a miniszterelnök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagygécen nemzeti konzultált Bözsi nénivel. „Az év végén, ha úgy vannak a számok, emelek megint, novemberben” – mondja a kormányfő.

Valamit nyilván emelt a kormányfő, aztán meg lehet nézni, hogyan is alakult mára a Feri bátyák meg Bözsi nénék helyzete anyagilag. Pedig a gazdaság állítólag szárnyalt 2017-ben is, 2021-ben is, akkor mi történt?...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.