2023. augusztus 13., vasárnap

ÍGY BESZÉL EGY KILÓRA MEGVETT EMBER, AZ IDEÁLIS „NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDŐ”

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.08.12.


Miközben mi a diktatúra által rendezett hamis választásokon való részvételt, ennélfogva a diktatúra pénzért való legitimálását is elutasítjuk a parlamentben, s az alkotmányos rendet államcsínnyel megdöntő Orbán-rezsimmel való mindenféle kapcsolatot és érintkezést is a haza és a nemzet elárulásának, elfogadhatatlan kollaborációnak tartjuk, vannak itt olyan szintű árulások, mint amilyen az MSZP, s annak pártigazgatója, Molnár Zsolt behódolása, ami annyira undorító és visszataszító, hogy Orbán helyében már szégyellnénk.

Molnár Zsolt a Fidesz egyik legocsmányabb propagandaszennyének, a Mandinernek adott interjút, akikkel tisztességes ember egy levegőt sem lenne hajlandó szívni, nemhogy interjút adni nekik, s abban oda-vissza háromszor benyalni nekik mélyen, mint amit az MSZP pártigazgatója tett. A magyar baloldal történelmi mélypontja és szégyene az MSZP nevű párt, amely a megalkuvásban és a korrupcióban olyan mélyre süllyedt, hogy a Fidesz által kilóra megvett, gerincet még hallomásból sem ismerő, az árulásnak olyan szintjén álló embert tart pártigazgatójának, mint Molnár Zsolt.

Ez már önparódiának is rossz. Az teljesen érdektelen, hogy ez a buta, korrupt és aljas gazember miket beszél, itt már csak a jelenség a fontos. Az egykori rendszerváltó MSZP ide süllyedt, hogy az ország fasiszta diktátorának a legundorítóbb seggnyalója a szocialisták pártigazgatója, aki azt magyarázza, hogy „az az ellenzéki politika, ami a tagadásra, a kormány kizárólagos támadására épül, nem vezet győzelemre. Sőt: totális zsákutca.” Először is, ez nem egy kormány, hanem egy puccsista fasiszta bűnszervezet, amellyel szemben csak egy magatartás képzelhető el: a teljes elutasítás.

A fideszes nemzetpolitikát élteti ez a fideszes ügynök, amely a határon túli magyarokat politikai célokra használja fel, zsarolja és saját kontrollja alá helyezte. Túltesz rajtuk, amikor már azt javasolja az interjújában, hogy nemcsak magyarországi szavazati jogokat kell adni a határon túliaknak, hogy a Fidesz által megvett és agymosott határon túli fideszbérencek döntsék el a magyarországi választásokat, amihez nekik semmi közük, hanem a baloldalt megszégyenítő pártjával „akár egy határon túli listát vagy választókerületet is elképzelhetőnek tartanánk”.

Tudja, ez az ember, hogy mit beszél? Magyarországi választókerületté nyilvánítja a határon túli területeket, esetleg felosztja őket magyar választási körzetekre? A Magyarország táblát nem akarja kihelyezni a Romániához, Szlovákiához, Ukrajnához és Szerbiához tartozó területekre? Mert ez azt jelenti, hogy a magyar államhoz tartozónak nyilvánítja szomszédos országok magyar kisebbség által lakott területeit. Ha találnak elég embert a vasra, akkor az oktatás és az egészségügy fenntartása helyett vásárolt tankokkal be is vonul Orbán oldalán Nagy-Magyarország területére? Van esze?

Elismeri, hogy a magyar baloldalnak bármilyen adóssága van a határon túli magyarsággal szemben, mely pénzért eladta magát a Fidesznek, eszköze a Magyarországot lejárató fasiszta diktátornak, beállt egy párt csicskásának, részt vett az ország vagyonának kirablásában. Milyen tartozása lenne a baloldalnak velük szemben? Hogy nem támogatta azt, hogy választási célra használja fel őket az egyik magyarországi párt, amely a nacionalizmusával mindig csak rontott a helyzetükön? Azért kellene bocsánatot kérni, mert a határon túliak nem voltak hajlandóak korrektül szóba állni velük?

Azt a politikát kellene támogatni, hogy egy magyarországi magyar ne is érezze magát rendes magyarnak, mert az mind romlott, csak a Böjte Csabát kitermelő, Fidesz-vazallussá züllő, a korrupciót a határon túlra is kiterjesztő, szélsőjobboldali gyűlölködést folytató határon túliak az igazi és rendes magyarok, akiktől könnyezni kell? Tisztelet a kivételnek, akikkel szemben éppen olyan mocsok és aljas gyűlölködést folytatnak, mint a fasiszta és náci testvérpártjuk, a Fidesz folytat Magyarországon. Néha még rosszabbat. Ehhez kell hasonulni? Elismerni azt a bűnözést, amit a Fidesz csinál?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.