2023. augusztus 9., szerda

PESTY LÁSZLÓ NYOMORÚSÁGA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.08.09.


Hogy részeg volt-e Tusványoson az ősfideszes Pesty László vagy sem, az voltaképp édesmindegy, mert a baj megtörtént. Mint emlékezhetünk, „Lölö-jelenségről”, lopásról zsarolásról, hazugságról értekezett nagy nyilvánosság előtt, voltaképp a Fidesz esszenciáját ragadta meg, akárha annak idején Simicska Lajos, aki legecizte Orbánt. Simicska sorsa ismeretes, életben maradt, de eltűnt a süllyesztőben. Pesty László a jelek szerint nem szeretne oda kerülni, még élni akar, és lehetőleg jól.

De ki is ez a Pesty, aki most fölkavarta maga körül a Fidesz fekáliáját, mert eleddig nem volt a frontvonalon, alig is hallottunk róla. Nos, nevezhetnénk akár alapító atyának is, amennyiben Bayer is az az ötös számú tagkönyvével, mert akkortájt lépett be a fiatalság bátorságával a mancsaftba. Ha Orbánról azóta kiderült, hogy akkor sem volt liberális, mert csak a hatalom érdekelte bármi áron, a többiekről ilyet nem kell tételeznünk. Viszont az világosan látszik, hogy aki maradt, az ehhez a morálhoz züllött hozzá.

A Fideszben maradni annak jobbra tolódása után érték-, vagy értéktelenség választás volt, amit már 1998-ban meg kellett tenni, de 2010 után még inkább. A Fidesz szervezetében és működésében egy fasiszta-kommunista párttá vált, moráljában és módszereiben maffiaként, bűnbandaként regnál, így kell ahhoz gyomor, hogy az ember elhatározásában oda jusson, hogy velük együtt gazember lesz. Ezen a monolit falon azonban néha repedések támadnak, és részegen kitör az emberből az az énje, amikor még fiatal volt és becsületes.

Így járhatott Pesty Tusványoson, ha az ital miatt, ha nem, és ezen a ponton válaszút elé került. Simicska lesz, vagy önkritikát gyakorol, ahogyan az a kommunista pártokban szokásos, hogy ne végezzék ki a delikvenst. Pesty nemhogy megkövetné elhajlása miatt a Pártot (tehát Orbánt), hanem egyenesen kanosszát jár, hogy úgy ne mondjuk, nyüszít, mint a fába szorult féreg, amitől röhejessé válik, tragikus hőssé, akit viszont sajnálni nem áll módunkban. Nem kellett volna korpa közé keveredni, vagy tartani kellett volna a lepcses száját...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.