2023. szeptember 9., szombat

A MINISZTERELNÖK IDÉN NEM NYARAL! VAGY CSAK TITOKBAN, DE AZ NERIÁBAN NEM SZÁMÍT NYARALÁSNAK – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.09.08.


 Ungár Péter testvérének a villájában nyaralt Orbán Viktor

“ilyen nehéz gazdasági helyzetben a nyaralás nem engedhető meg néhány kulcsminiszter számára, úgyhogy dolgozunk.”

Legalább megtudtuk, hova pozicionálja magát. Nem a kulcsba…

Ha valaki meg vízből kijövő Orbánt szeretne nézegetni, nem akadályozzuk meg benne:

Kövér László egy mondattal lenullázta Orbán évek óta hangoztatott nagy mondását Mészárosról és Tiborczról

Ezentúl nehezebb lesz a NER-elit gazdagodásáról szóló felvetéseket elütni azzal, hogy egy politikus nem tartozik magyarázattal a témában. De természetesen megugorják majd ezt az akadályt is. Majd hazudnak lesz valami jobb szövegük.

Nem stimmelnek Rétvári Bence számai a tanárhiányról

A számok – és a tények, no meg a valóság – nem a barátaik, de pont lesz*rják. Amúgy nagyjából 13-14-szer több tanár fordíthatott hátat a hivatásának a kérdéses tankerületben, mint ahogy ő említette.

„Kérdéséből süt a vallásellenesség” – válaszolta Rétvári számok helyett Vadainak

Az ellenzéki politikus meg merte kérdezni, hogy szán-e pénzt a kormány a tamási katolikus oktatási negyed építésére.

Az adófizetők 288 millió forintja után futnak Szijjártóék

A külügyminisztérium negyedmilliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatása az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában landolt. A nyertes cégnek szélsebesen átutalták a pénzt, noha az már a döntés pillanatában megsértette a pályázati feltételeket.

Na, most toporzékolj, Peti.


Majdnem ezermilliárdos adósságot görget maga előtt az állami segítséggel naggyá tett 4iG

Mindezt úgy kellene törleszteni, hogy további milliárdokat költ fejlesztésre, miközben a cég nem igazán termel nyereséget. De valami lehet benne, ha Rogán Antal emberei is megjelentek a környékén.

Túl azon, hogy teljes képtelenség, használatba vételi engedélye sincs „Attila király” zsadányi „fapalotájának”

Dudás Árpád zsadányi polgármester fantazmagóriájára, azaz jókora történeti hazugságra épül a lombkorona sétány projekt, amelyre mindezek ellenére sikerült az EU-tól és a magyar költségvetésből valamivel több mint 116 millió forintot lehívni.

Kevesen szavaztak nemmel az újságírók és a média szabadságát védő uniós jogszabályra az EP-ben, a fideszes Bocskor Andrea volt az egyik

„Sorosék újabb támadásával szemben meg kell védeni a magyar nyilvánosságot! Az uniós médiatörvény javaslata ismételten egy súlyos beavatkozási kísérlet a tagállamok szuverenitásába”

Az NMHH szerint semmi gond azzal, hogy a Hír TV angol futballszurkolókat mutatott ujjongó ukránok helyett

„Győzelmi mámorban úsznak az ukránok a Kercsi-szorosi híd felrobbantása után”

Tiborcz luxusklubja ismét megmutatja, milyen újság lett az Indexből

A NER-közeli lapnak sikerült úgy beszámolnia Tiborcz István privát klubjáról, hogy nem írták le Orbán vejének a nevét.

Jövőre még több pénzből utaztatja az MTVA dolgozóit a Mauri

Az MTVA idén a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb összeget, 170 millió forintot különített el az állományába tartozók külföldi útjaira.

Csendben megszűnt a magyar-orosz baráti csoport a parlamentben

A magyar-ukrán baráti csoportot egy Ukrajnából kitiltott fideszes vezeti. De még az alakuló ülést sem hívta össze.

Letartóztatták a moszkvai légvédelem parancsnokát

Aztán esett ki az ablakon/kapott gombamérgezést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.