2023. szeptember 3., vasárnap

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓK BECSÖNGETÉSTŐL ZEBRAAVATÓIG - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELÉNEK HÉTVÉGI KIADÁSA

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2023.09.02.


Szép napot, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, szokás szerint az elmúlt hét legfontosabb-érdekesebb nagyobb anyagaival. Sokféle hírlevelünk van, itt lehet közöttük böngészni, illetve feliratkozni.

Becsöngettek

Pénteken elindult a tanév, ahogy a Qubit írta összefoglaló cikkében, meglehetősen kaotikus körülmények között. Hogy milyen sok feszültséggel terhelt az idei év, azt két eheti anyagunk is megmutatta: egyrészt videóriportunkban távozó tanárok mondták el, miért mondtak fel. Ahogy egyikük fogalmazott, „a közoktatás olyan lejtőn van, aminek nem látom az alját.” De készítettünk interjút a héten olyan tanárral is, aki 2014 óta ugyan rendszeresen tüntet az oktatás helyzete miatt, mégsem akar felmondani, és úgy érzi, hogy sokan gyávának vagy árulónak tartják, pedig ő csak szeret tanítani, de a száját sem hajlandó befogni.

Megnéztük azt is, mennyibe kerülhet a tanévkezdés itthon (alsóhangon 50-70 ezerbe), olvasói beszámolók alapján mutattuk be, milyen sok helyen kell a szülőknek felújítaniuk a tantermeket, és írtunk arról is, hogy van iskola, ahol az alsós tanítónak már jelezték, felső osztályban fog tanítani. A Lakmusz pedig összefoglalta, hogy mit lehet tudni a felmondó tanárok számáról.

Az élet itthon


A fideszes Pócs János szerint Brüsszel rosszabb, mint a kommunizmus. Ezen felbuzdulva a képviselőt saját, szépségversennyel egybekötött dinnyefesztiválján kérdeztük arról, hogyan kaphat mégis uniós támogatást ebben az elnyomó rendszerben.

Zebrát avattak a VIII. kerületben, és annál, hogy négy év alatt készült el, csak az tűnt furcsábbnak, hogy 80 millió forintba került. A zebrát kiharcoló önkormányzati képviselőnél jártunk utána a részleteknek. Megnéztük ezen kívül a héten, hogy mire elég 100 ezer forint, ha valaki albérletet keres Budapesten, és meglátogattuk a négy éve életveszélyes egri Garzonházat, ahol korrupció gyanúja is felmerült már.

Térképes cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a népszámlálási adatok szerint az 1970 óta eltelt ötven év alatt 697 ezerrel, az 1980-as csúcs óta 1,1 millióval csökkent a magyarok száma. Budapest minden hatodik lakosát elvesztette, Pest megye viszont másfélszeresére nőtt ötven év alatt.photo_camera Jason Crow Fotó: U.S. Embassy Budapest

Budapesten járt az amerikai demokrata kongresszusi képviselő, Jason Crow, mert aggasztotta a kormány NATO-val kapcsolatos retorikája és a demokrácia itteni állapota. Az ukrajnai háborúról, a NATO-ról, Orbánról, valamint Donald Trumpról is beszélt a 444-nek.

És mivel az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni hamarosan Budapestre jön a Demográfiai Csúcsra, összefoglaltuk, hogy az Orbánt egyszer nyíltan nagyra tartó politikus hogyan veszített jelentősen a magyar kormány iránt mutatott lelkesedéséből egy év alatt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.