2023. szeptember 11., hétfő

ÍGY LESZ AZ ÁLLAMI TENDEREKBŐL MILLIÁRDOS LUXUSJACHT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2023.09.11.


Néhány évvel ezelőtt egy addig közepes méretű építőipari céghez elkezdtek dőlni az állami megrendelések, amelyekből a vállalat mesés nyereséget termelt. Az így keletkező több tízmilliárd forintnyi vagyon azonban nem egyszerűen a vállalat eredeti tulajdonosát gazdagította, hanem kifejezetten furcsa utat járt be. Jutott belőle a NER jachtoztatására, és egy olyan vagyonkezelőhöz is, amely az ország egyik legbefolyásosabb kormányközeli vállalkozójának, Szíjj Lászlónak a vagyonát kezeli. Annak a Szíjj Lászlónak, akit az elmúlt hetekben fideszközeli körökből oligarcháztak, vagy éppen „orkoztak”, olyan interjúkban, amelyekben zsarolással megszerzett cégekről, vagyonról is szó esett.

Máltától a bababoltig

Fontos hónap volt 2022 áprilisa az egyik leggazdagabb magyar, Rencsár Kálmán életében. Az üzletember ekkor már évek óta szerepelt a hazai gazdaglistákon elsősorban állami megbízásokkal jól ellátott építőipar cégének, a településéről elnevezett Soltútnak köszönhetően. Vagyonát az elmúlt esztendőkben rendre 3040 milliárd forint közé becsülték, amivel az 50 leggazdagabb közé tartozott az országban. Tavaly tavasszal azonban néhány napon belül két olyan esemény is történt, amely komoly hatást gyakorolt, és még gyakorolhat a jövőben is erre a hatalmas vagyonra.

Április 11-én Máltán Birkirkara városában közgyűlést tartott az a helyi vállalat, amely az elmúlt években a luxusjachtokat biztosította a kormányközeli gazdasági és politikai elit több tagjának nyaralásához is. A cég pénzügyi helyzete ezt megelőzően fokozatosan romlott. A problémát a közgyűlésen Rencsár Kálmán oldotta meg azzal, hogy még a saját mércéjével mérve is hatalmas összeget, közel 7 milliárd forintot tolt a vállalatba.

Alig három nappal később pedig ennél is több pénz sorsáról hozott döntést, ám ekkor már Budapesten saját cégének hivatalos helységében egy bababolt tőszomszédságában. Az üzletember cégjogi lépésekkel lehetővé tette, hogy az egyre nagyobb állami megrendeléseket kapó, és a már NER-mértékkel is kiugró profitot termelő Soltút nyereségének nagy részét néhány, ekkor kibocsátott, speciális részvény tulajdonosa kaphassa meg. A részvényeket eleinte ugyan ő maga birtokolta, ám ez nem maradt így sokáig: a milliárdokat érő papírok még tavaly más tulajdonába kerültek.

A két esemény első ránézésre függetlennek tűnhet egymástól, valójában azonban nem azok. A jachtos céget és a milliárdokat érő részvények új tulajdonosát

az elmúlt évtized állami megrendeléseinek egyik legnagyobb haszonélvezője, Mészáros Lőrinc barátja, az Orbán Viktorral meccset néző, és Szijjártó Péter nyaralásáról is gondoskodó Szíjj László köti össze.

Szíjj volt az, akiről az elmúlt hetekben az ősfideszes Pesty László filmrendező többször is erős állításokat fogalmazott meg. Interjúiban Pesty arról beszélt, hogy a „Lölőklán” tagjai zsarolással szereznek meg ingatlanokat vagy éppen cégeket, és nem egyszer utalt rá, hogy Szíjj is ennek a „klánnak” a tagja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.