2023. szeptember 2., szombat

NE DŐLJ BE PESTYNEK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.09.02.


Az ellenzéki (vö.: nem orbánpárti) média úgy adogatja kézről kézre Pesty Lászlót immár, mint valami ékszerdobozt, hozzá hasonló, belőle sarjadzó felfedezettet, akitől bármit is lehetne remélni, holott semmit sem. Mint emlékezhetünk, az ősfideszes filmrendező Tusványoson egy rossz (részeg) pillanatában nekiment Mészáros Lőrincnek Lölö-jelenségként emlegetve a gázszerelő mesébe illő gazdagodását. Ezen akkor mindenki megdöbbent, Pesty pedig az első ijedtség után (hogy akkor most őt felnégyelik vagy kerékbe törik), igyekszik a legjobban kijönni az elszólásból, és elkezdett belőle rendszert építeni.

A számos megszólalás során, amit azóta hallhattunk tőle, az a bukolikus világ kezd kirajzolódni a szemünk előtt, amelyben nem a rendszerrel van baj, csak az elhajlókkal, és mindaz a mocsok, ami a NER-re jellemző, nem történhetne meg, ha Orbán tudna róla. Pesty abban ringatja magát, illetve azzal etet minket, hogy az a pörformansz, amit ő most előad, elhozza a Fidesz megtisztulását, neki pedig, mint valami mesebeli hősnek, megköszönik majd, hogy fölnyitotta a maffia ártatlan szemeit, és a világ boldogan csordogál tovább az Orbán megszabta mederben. Kiindulásként azért állapítsuk meg, hogy Pesty nem azt mondta: O1G.

Pesty az hangoztatja Tusványos óta: M1G. Illetve árnyalva a képet, Mészárossal az a baja, hogy kilóg a szájából a kapanyél, és ezért nem érti, honnan a hatalmas lendületű gazdagodás. Mintha Mészáros tehetne róla, de ez a naivitás azt tételezi, hogy Mészáros tehet akármiről is, hogy képes önálló gondolatra. Már itt felfedezhető az ellentmondás, ugyanis, ha a gázszerelő annyira hülye, mint amennyire Pesty helyesen tételezi, akkor valaki dönt helyette, a NER-ben pedig ez más nem lehet, csakis Orbán, aki egyszemélyben ad utasítást vagy jóváhagyást mindenre. Ma már kis túlzással arra is, hogy lehet-e klozettpapírt venni.

Hogy Pesty ennyire beindult, és fáj neki a bunkók gazdagodása, egyes feltételezések szerint azért lehet, mert vagy ő, vagy valamely közeli ismerőse nem részesült kellően Orbán anyagi kegyeiből, a kiakadásból azonban így próbál kétségbeesett előnyt kovácsolni. Holott, ha nem volna a háttérben valamely sandaság, Orbán pribékjei (Bayer és a többi sajtóklubos) már cafatokra szedték volna. Viszont egy rohadt szó nem sok, de annyit sem szentelnek a friss szabadságharcosra, s ez mutatja és támasztja alá azt a sanda gyanút, hogy itt valami másról – többről vagy kevesebbről – van szó. A Fidesz ugyanis mindent tud.

Folyamatosan végzik a közvéleménykutatásokat, s ezek eredménye alapján fabrikálják a kommunikációt, így okunk van azt feltételezni, hogy a legújabb jachtozás már egy kicsit sok volt a plebsnek. Így Pesty akciója nem egyéb, mint Mészáros – és a többi – gazdagodását leválasztani igyekvés Orbánról, mint aki arról nem tehet, de mondom, a végén még odáig is eljutunk, hogy netán nem is tud róla. Hogy Pestynek ne higgyünk, annak több oka és indoka is van. Az érdem nélkül gazdagodók között még véletlenül sem említi Orbán családját, az apját, a gyerekeit vagy a vejét, adott tehát a kör, akire a szar nem kenhető rá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.